Tisztulj meg szívem, lelkem!

Medjugorje, 2010. március 18.

 
Mirjana Dragićević-Soldo látnoknak 1981. június 24-től 1982. december 25-ig voltak mindennap jelenései. Az utolsó ilyen jelenés alkalmával, miután a Gospa rábízta a 10. titkot, közölte vele azt is, hogy minden évben március 18-án fog megjelenni neki. Így történt ez minden évben. Ma a Kék Keresztnél több ezer hívő gyűlt össze imádkozni. A jelenés 13:50-kor kezdődött és 13:54-ig tartott. A Szűzanya a következő üzenetet adta:
 
„Drága gyermekek ! Ma arra hívlak benneteket, hogy szeressetek teljes szívetekből és teljes lelketekből. Imádkozzatok a szeretet ajándékáért, mert amikor a lélek szeret, magához hívja Fiamat. Fiam nem utasítja vissza azt, aki hívja Őt, és aki általa szeretne élni. Imádkozzatok azokért, akik nem értik a szeretetet, akik nem fogják fel, hogy mit jelent szeretni. Imádkozzatok, hogy Isten Atya legyen számukra és ne bíró. Ti, gyermekeim, legyetek apostolaim, legyetek szeretetem folyama. Szükségem van rátok. Köszönöm nektek.”




A jelenés Medjugorjéban 2011. március 18-án, 13:46-kor kezdődött és 13:50-ig tartott. A Gospa a következő üzenetet adta:
 
„Drága gyermekek! A legnagyobb Szeretet nevében vagyok veletek, a szerető Isten nevében, aki Fiam által közel jött hozzátok és megmutatta nektek az igaz szeretetet. Isten útján szeretnélek vezetni benneteket. Szeretném megtanítani nektek az igaz szeretetet, hogy mások ezt lássák bennetek, és ti ezt lássátok másokban, hogy testvérek legyetek számukra és mások az irgalmas testvért lássák bennetek. Gyermekeim, ne féljetek megnyitni nekem a szíveteket. Anyai szeretetemmel meg fogom mutatni nektek, hogy mit várok mindnyájatoktól, mit várok apostolaimtól. Gyertek velem. Köszönöm nektek.”




*Mirjana Dragićević-Soldo éves jelenése 2012. március 18-án*
 

Több ezer zarándok gyűlt össze ez alkalommal is rózsafüzér imára a Kék Keresztnél. A jelenés 14:00 órakor kezdődött és 14:05-ig tartott.
"Drága gyermekek! Azért jövök hozzátok, mert édesanyátok és közbejárótok szeretnék lenni. Kapocs köztetek és a Mennyei Atya között, a ti közvetítőtök. Szeretném megfogni a kezeteket és veletek járni a tisztátalan lélek elleni harcban. Gyermekeim, teljesen szenteljétek magatokat nekem. Én pedig édesanyai kezembe veszem életeteket és megtanítalak benneteket a békére és a szeretetre és aztán átadlak benneteket Fiamnak. Azt kérem tőletek, hogy imádkozzatok és böjtöljetek, mert csak így tudtok majd édesanyai szívem által, hiteles módon tanúságot tenni Fiamról. Imádkozzatok a pásztoraitokért, hogy Fiamban egyesülve mindig Isten szavának örömteli  hirdetői legyenek. Köszönöm nektek."



A jelenés 2013. március 18-án 13:52-kor kezdődött és 13:58-ig tartott. A Szűzanya a következő üzenetet adta:
 
„Drága gyermekek! Arra hívlak benneteket, hogy teljes bizalommal és örömmel áldjátok az Úr nevét és napról napra szívből adjatok hálát neki nagy szeretetéért. Fiam szeretete által, amelyet a kereszttel megmutatott, lehetővé tette, hogy minden meg legyen nektek bocsátva, hogy ne kelljen szégyenkeznetek, elrejtőznötök, és hogy félelemből ne nyissátok ki szívetek ajtaját Fiam előtt. Ellenkezőleg, gyermekeim, engesztelődjetek ki a Mennyei Atyával, hogy úgy szerethessétek meg önmagatokat, mint ahogy Fiam szeret benneteket. Ha majd megszeretitek önmagatokat, akkor szeretni fogjátok a többi embert is, meglátjátok bennük Fiamat, és megismeritek szeretetének nagyságát. Hitben éljetek! Fiam általam készít fel benneteket azokra a művekre, amelyeket általatok akar véghezvinni, és amelyek által meg akar dicsőülni. Adjatok hálát neki! Különösen mondjatok köszönetet a pásztorokért, közbenjáróitokért a Mennyei Atyával való kiengesztelődésben. Én köszönetet mondok nektek, gyermekeimnek. Köszönöm nektek.”

http://uzenet.csapata.hu/cikkek/a-szuzanya-eves-jelenese-2019-marcius-18-an-mirjana-dragievi-soldon-68900/, http://uzenet.csapata.hu/cikkek/a-szuzanya-eves-jelenese-2020-marcius-18-an-mirjana-dragievi-soldon-71685/

 

A medjugorje-info.com közleménye szerint, Mirjana Dragićević-Soldo látnoknak nem fog többé nyilvánosan megjelenni a Szűzanya minden hónap 2-án, és nem is ad többé üzeneteket, ahogyan eddig, 1987. augusztus 2-a óta.



 

Tisztulj meg szívem, lelkem! hozzászólásai

Szólj hozzá

Mt 24, 2: „(Jézus) szólt hozzájuk: »Ugye, látjátok ezeket mind? Bizony, mondom nektek: Nem marad itt kő kövön, ami el ne pusztulna.«” És ehhez mondja az Úr: Ez nem csak Jeruzsálemre vonatkozott akkor, hanem most az egész világra. Hatalmas háború jön. Mentsétek el az írásokat, nyomtassatok ki mindent, ne várjatok vele! A napot és az órát nem tudhatjátok, de nagyon közel van.” 21-22: „Mert olyan nagy szorongattatás lesz akkor, amilyen még nem volt a világ kezdetétől mostanáig, és nem is lesz többé. Ha meg nem rövidítenék azokat a napokat, nem menekülne meg egyetlen élőlény sem; de a választottakért megrövidítik azokat a napokat.” 33: „közel van”



 

 

 

 

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

2022. május 2-a óta szerkeszthetlenek:

2009. április 1. 17:00
Amikor elkezdődik a megigért kiválasztás, a jók egyre jobbak, a gonoszok egyre elvetemültebbekké válnak, ha nem térnek le a BŰN széles útjáról.

2009. április 2. 9:00
... Ne azt nézzed, MIKOR, hanem azt Mennyien Maradunk?

2009. április 3. 6:15
... Az élet kegyelmi áldás

2009. április 5. 6:08
... keresd a jót, a gonoszt feledd el, Keresd a jót, a gonoszt fedd meg a nevemben.

2009.augusztus 11. 7:07
MIT GONDOLSZ, HÁNY EMBERNEK FOG FÉNYLENI AZ ARCA A NAGY FIGYELMEZTETÉS IDEJÉN? MEGTESZEL-E ÉRTE MINDENT?


"...Hogyan válhat az összes engesztelő közösség: az öröm, a remény és a szeretet megélőivé? Kiengesztelődésetek második évfordulóján néhány tanácsot adok nektek:..."
A SZŰZANYA ÜZENETE A VÁCI, A SOPRONI, A MOHÁCSI ÉS AZ EGÉSZ ENGESZTELŐ KÖZÖSSÉG RÉSZÉRE, KIENGESZTELŐDÉSETEK MÁSODIK ÉVFORDULÓJÁRA (VÁC, 2009 OKTÓBER 24.)

Szeretett engesztelő gyermekeim! Megköszönöm nektek a Szentháromság, Szent István Királyotok és az összes magyar szentek nevében, hogy évről-évre, áldozatok árán is találkoztok és megünnepelitek felejthetetlen kiengesztelődésetek évfordulóját.

Az elmúlt időben boldogan jelentettem be nektek a Szentháromság megbízásából, hogy Vác az öröm, Sopron a remény és Mohács a szeretet városává kell váljon. Ezeket a magasztos tulajdonságokat várja el a Szentháromság elsősorban az összes magyar engesztelő közösségtől.

Hogyan válhat az összes engesztelő közösség: az öröm, a remény és a szeretet megélőivé? Kiengesztelődésetek második évfordulóján néhány tanácsot adok nektek:

Úgy, ha tudatosítjátok, hogy Országotokat a Szentháromság megjelölte és lefoglalta Önmagának.

Úgy, ha minden vasárnapi és ünnepnapi szentmisén tudatosítjátok, a keresztrefeszített Jézus nemcsak János apostolt, hanem titeket is Rám bízott és engem meg Rátok. Azóta az Én Országom, Népem és Gyermekeim lettetek, Én pedig a ti Édesanyátok lettem.

Úgy, ha főpapjaitok és papjaitok Szent István királyotok lelkületével, minden évben, a nemzeti ünnepeteken, megismétlik a felajánlást és tudatosítják azt az egész nemzetben. Ez azért fontos a számotokra, mert a kapott rosszat nagyon nehezen felejtitek el, de a jót nagyon hamar.

Úgy, ha ti engesztelők, minden hónap elsőszombatján ünnepélyesen felajánljátok önmagatokat, családotokat, lelki közösségeteket az Én kezeim által a Szentháromságnak.

Úgy, ha életetek jelmondatává választjátok legalább az egyik szentírási kijelentést: „Örvendjetek az Úrban szüntelen!” „Reménykedjetek a reménytelenségben is!” „Arról ismernek meg titeket, hogy az Én tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt!”

Úgy, ha minden nap élitek a kiengesztelődést: Istennel, felebarátotokkal és önmagatokkal!

Úgy, ha életetek jelen helyzetét, Istennel élitek meg, tudva azt, „az Isten szeretőknek minden a javukra válik!”

Úgy, ha felszámoljátok magatokban az elégedetlenséget és megtanultok hálálkodni: egy darab kenyérért, egy pohár vízért, egy meleg ruháért,...

Úgy, ha megtanultok harcolni a Gonosszal, a bűneitekkel és vállaljátok az emberek részéről a rágalmakat és Isten részéről még a teljes elhagyatottságot is!

Úgy, ha megtanultok engesztelni: imával, böjttel, jócselekedettel, szenvedéssel!

Úgy, ha megtanultok engesztelni: értelmetekkel, érzelmeitekkel, akaratotokkal, fantáziátokkal, emlékezőtehetségetekkel, szívetekkel, vágyaitokkal,... úgy, hogy ezeket csak az Isten szolgálatára szentelitek.

Úgy, ha megtanultok napi 24 órás engesztelőkké válni! Ezt úgy tehetitek meg, ha az állandó öröm, a szeretet, a reménység, a béke, az Istenre való teljes ráhagyatkozás,... mindig ott él a szívetekben. Ha megtanultok így élve, engesztelni, akkor Isten kegyelme folyamatosan fog áradni a szívetekbe és általatok a családotokba és az egész világba.

A Szentháromság, Általam áld meg benneteket az igazi engesztelő hivatás kegyelmével!

2010. május 12. 11:38

Hamarosan, amit nem a szeretet épített leromboltatik.

2010. augusztus 11. 6:55

Az igazság ismerete félelemre képes, mivel a színtiszta meztelen valóság!

2010. október 22. 13:33
Szálljon magába minden lélek,
Szálljatok magatokba mindnyájan.

2012. január 16. 6:12
Uram irgalmazz! Krisztus kegyelmezz! Szentlélek védelmezz!


2018. szeptember .29-30 között volt Az Összes Szent Angyallal való szövetség kötés Leányfaluban. Előtte 2013. október 19-én Vácott, a hetedik kiengesztelési találkozón.

 

 

0.011 mp