Találjatok helyet a nap folyamán arra, hogy összeszedettségben örömme

Medjugorje, 2010. augusztus 25-én
 
“Drága gyermekek! Ma is nagy örömmel szeretnélek újra hívni benneteket: imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok. Ez az idő legyen számotokra a személyes imádság ideje. Találjatok helyet a nap folyamán arra, hogy összeszedettségben örömmel imádkozzatok. Szeretlek benneteket és megáldalak mindnyájatokat. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”




Szűzanya üzenete Medjugorje-ból, 2011. augusztus 25.

 

“Drága gyermekek! Ma arra hívlak benneteket, hogy imádkozzatok és böjtöljetek a szándékaimra, mert a sátán szeretné megsemmisíteni tervemet. Itt kezdtem el, ezzel a plébániával és meghívtam az egész világot. Sokan válaszoltak, de óriási azok száma, akik nem akarják meghallani, sem elfogadni hívásomat. Ezért ti, akik IGENT mondtatok, legyetek erősek és elszántak. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”
Isten az ő végtelen szeretetében teremtette a világot, minden alkotását és teremtményeinek koronájaként, szeretetének csúcspontjaként megteremtette az embert. Azt akarta, hogy az ember együttműködjön vele csodálatos művében. Ezt megerősíti a Biblia is. „Az Úr Isten ugyanis megalkotta a földből a föld minden állatát és az ég összes madarát, és odavezette őket az emberhez, hogy lássa, minek nevezi el őket – mert minden élőlénynek az lett a neve, aminek az ember elnevezte. Meg is adta az ember a maga nevét minden állatnak és az ég összes madarának és a föld minden vadjának” (Ter 2, 19-20). Isten teremt, az ember pedig nevet ad a teremtményeknek. Kezdetben minden harmonikus volt, béke töltött be mindent, rend és kölcsönös bizalom uralkodott. És akkor, ahogy a Bölcsesség könyve írja: „A sátán irigysége révén azonban a világba jött a halál”(Bölcs 2,24).

Az ember Isten képmására teremtetett és függ az Ő Teremtőjétől. ősszüleink megkísértettek az ördögtől, visszaéltek szabadságukkal és nem engedelmeskedtek Isten parancsának. Ezután már minden bűn Isten iránti engedetlenség és jóságába vetett bizalom hiánya.
Isten egyetlen hibája, hogy mindent szabadságban és szeretetben teremtett. És azt szeretné, hogy az ember szabadságban és szeretetben mindig újra és újra közeledjen hozzá, higyjen benne és engedelmeskedjen szavának és parancsainak. Isten, attól kezdve, hogy megteremtette az embert, nem felejtette el őt, és nem is hagyta el. Az üdvtörténetben láthatjuk, hogy Isten mindig elsőként lép és keresi az embert. Szeretet és barátság szövetséget kötött az emberrel, hogy megmutassa neki mennyire szereti *t. És amikor ez az ember nem bízott benne, halálba küldi Fiát, hogy ily módon mutassa meg neki, mennyire mellette áll.
Napjainkban Isten buzdít, hív, figyelmeztet és beszél hozzánk Fiának, Jézusnak Édesanyja által. Édesanyai üzenetéből kiolvashatjuk Isten végtelen jóságát és szeretetét. A jó és a rossz közötti harc ma sem szűnt meg. A Szűzanya ahogyan az elmúlt harminc évben, úgy ebben az üzenetében is figyelmeztet bennünket a sátán álnokságára, aki meg akarja semmisíteni Isten tervét Medjugorjéban. Szabadon eldönthetjük, hogy melyik oldalra akarunk állni. A Szűzanya Édesanyaként nagyon amellett van, hogy Istenéi legyünk és maradjunk. Ezért utat mutat számunkra és eszközöket kínál fel a harchoz.
*Imádkozzatok és böjtöljetek a szándékaimra* mondja nekünk Szűz Mária. Annyiszor hallottunk már e szívéből fakadó szavakat, de Ő újra megismétli azok miatt, akik nem hallották vagy, akik már hallották, hogy még erősebben és határozottabban éljék meg üzeneteit.
Az egész egyház történelem folyamán azt látjuk, hogy Isten kiválaszt konkrét személyeket, népeket és helyeket terve megvalósítása érdekében. Így a Szűzanya is konkrét látnokokat választott ki, konkrét plébániát és helyet édesanyai tervének megvalósításához. Az ő tervei Isten tervei, mert betelt Istennel és egész lényével Isten felé fordult.
Nem fél megemlíteni a sátánt, mint olyan valakit, aki megosztani, megsemmisíteni, tönkre tenni akarja mindazt, ami isteni az emberben, az egyházban és a világban. Szűz Mária jól tudja, hogy nem végtelen a sátán hatalma és imádsággal és böjttel legyőzhető. Ezáltal valóra válhat Isten terve, jelenései által, melyek immár harminc éve tartanak.
Ne legyünk süketek az édesanyai szóra, váltsuk életté, mert így teljesítjük Isten akaratát életünkben és ebben a világban.
Könyörögjünk
Szűz Mária, harminc év óta hallgatjuk szavaidat, melyeket imádságként küldtél nekünk. Könyörögd ki számunkra Édesanyánk azt a kegyelmet, hogy szívünk hasonlóvá váljon a Te szívedhez. Kérlek, adj olyan szívet, mely úgy képes felismerni és meghallani Isten hangját, ahogyan te hallottad Názáretben. Te egész életedet két szóra alapoztad: Íme az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a Te igéd szerint. Imádkozd ki számunkra Édesanyánk azt a kegyelmet, hogy komolyan vegyük üzeneted szavait, hogy ezáltal megtapasztalhassuk az élet teljességét, melyet Isten nekünk szeretne ajándékozni. Édesanyánk, aki kegyelemmel teljes vagy, ne engedd elhinnünk, hogy a sátán erősebb Istennél. Sohase engedd, hogy megtörjünk és feladjuk az imádságot, Istennek és az * akaratának való önátadásunkat. Könyörögd ki számunkra, hogy erősek és elszántak legyünk Istennek való önátadásunkban. Ámen.
fra Ljubo Kurtovi*
fordította: Sarnyai Andrea



 
Medjugorje, 2012. augusztus 25.
 

Drága gyermekek! Ma is reménnyel a szívemben imádkozom értetek és hálát adok a Magasságbelinek mindnyájatokért, akik szívből megélitek üzeneteimet. Adjatok hálát Isten szeretetének, hogy mindnyájatokat szerethetlek és Szeplőtelen Szívem által a megtérés felé vezethetlek. Nyissátok meg szíveteket és döntsetek a szentség mellett és a remény örömet fog szülni szívetekben. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.


 

Medjugorje, 2013. augusztus 25.

Drága gyermekek! A Magasságbeli ma is megadja azt a kegyelmet, hogy veletek lehetek és a megtérés felé vezethetlek benneteket. Minden nap vetek és a megtérésre hívlak benneteket, hogy ima, béke, szeretet, búzaszem legyetek, amely meghalva százszoros termést hoz. Drága gyermekeim, nem szeretném, ha amiatt bánkódnátok, amit megtehettetek volna, de nem tettétek. Ezért gyermekeim új lelkesedéssel mondjátok: “Jel szeretnék lenni mások számára”. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.

Drága Imacsalád!

Hogy a Béke Királynője már 33. éve velünk van, Isten ajándéka. Ő ezt az igazságot hangsúlyozza, és kegyelemnek nevezi, és az Ő közbenjárásának nagy célja van: a mi megtérésünk. A Katolikus Egyház megtértjei és szentjei a Szűzanyában segítőjüket és közbenjárójukat tisztelik. Idén augusztusban hazánk szentélyeiben, és népünknek megmutatta erejét, amely ellenállíthatatlanul összegyűjtött minket.

Mindenkinek megvolt a maga fogadalma, igénye, imája és hálaadása. A papok órákat töltöttek gyóntatással, segítve és szolgálva Isten irgalma asztalától a szenvedő, meggyötört testvéreket. Minden gyónás segítség a megtérés útján. A mennybe fölvett Nagyboldogasszony oltalma alatt történik mindez.

Minden boldogság a nagy kegyelmi magvetésből van, mert sosem lehetett hallani, hogy valakit elhagyott, aki hozzá folyamodott és közbenjárásáért könyörgött. Az Ő szentélyei különleges imahelyek, az igazi ima iskolái, ahol megszólalnak a legkeményebb szívek is. Zarándokolni azt jelenti, mint megtanulni imádkozni Egyházammal. A szent és misztikus arra figyelmeztet minket, hogy imádkozni annyit jelent mint:

„Az észtől való leszállás a szívbe, és ott időt tölteni a jelenlévő és mindentudó Isteni Arc előtt, Aki benned lakozik.” És éppen itt, a mindent tudó Isteni Arc előtt, Aki bennünk lakozik, történik a nagy találkozó, ahol a szív a Szívvel beszélget. És ebben van a Szűzanya szentélyeinek az ereje, és a zarándoklatok látható gyümölcsei. Minden hívő aktívan imádkozik, és hat minden kegyelem növekedésére, a teljes termékenységre. A Szűzanya veti a magot a hirdetett tanítás által is, különösen a szentélyeiben mindanyiunkat ösztönöz. Figyeljük meg a gyalogos zarándokokat, akik hosszú utat tettek meg imában, áldozatban és állandó önuralomban. Ismerünk másokat, akik kilenceddel, böjttel készítették elő szívüket az Anyával való találkozásra. A leggyakrabban az történik, ami szent Ágostonnal, aki figyelmesen nézte a szenteket és vértanúkat, és bátran azt mondta önmagának: Ha olyan soknak és soknak sikerült, akkor teneked miért ne sikerülne, Ágoston?

Ez az a pozitív és kegyelmi jel, melyet mindenki életével másoknak mutat. A bölcsek azt tanítják, hogy a szavak elszállnak, de a példák vonzanak. Jézus habozás nélkül, hasonlóképpen Szent Pál, személyes példaadásukkal rámutattak életükkel:- ti is hasonlóképpen cselekedjetek – mondja Jézus.

Ezért kötelességünk néznünk és megismernünk az Urat és a szenteket kiimádkozva a kegyelmet, amíg a tékozló fiú magába nem száll és mondja: „Megyek Atyámhoz.”

Az ünnepek és szent helyek számunkra a gyógyintézetek, ahol otthagyjuk régi szokásainkat, vétkeinket, és elkezdjük új életünket az Úrral. Minden ünnep és találkozások Medjugorje –ban ezen a nyáron a Szűzanyával és az Egyházzal voltak. A fiatalok az Ifjúsági Találkozóról és Anyjuktól felvilágosodva, meggazdagodva, új tapasztalatokkal és új kezdettel tértek haza.

Felismerhető náluk az a friss elhatározás: – Jel akarok lenni másoknak –A mi feladatunk, mint a Béke Királynő imacsaládjának, kísérni a fiatalokat és zarándokokat idejövetelükkor és visszatértükkor is.

Egyik sem közülük egy szám, vagy turista, vagy kíváncsiság, hanem jel és adomány számunkra és az Egyháznak. Szükséges, hogy mindenki megnyissa szívét és hallja a szót, hogy újra minden szív lelkesedéssel mondja: – Jel akarok lenni mások számára! Példa akarok lenni másoknak!

Amíg vannak, akik Medjugorje – t és a Szűzanya jelenlétét kihasználták a maguk javára, házuk építésére és a „vendégek” központjának, hogyan beszélhetünk zarándokokról. Mások elvesztek a tömegben, amely mint egy megáradt folyó naponta árad, és egyre nagyobb. Figyelve a sokaságot, nem tanúskodnak semmi pozitívról, hogy elvezetnék őket Jézushoz, megmutatnák a Szűzanyát, hanem átengedik őket a vadászoknak haszonként, minden zarándok a szemükben alkalom a haszonra.

Így Medjugorje egyeseknek áldás, és a világ új evangelizációja, másoknak vásár és anyagi haszon, valójában kockázatos és kétes vagyon.

Medjugorje – ban meg kell valósítani Jézus parancsát: „Ti adjatok nekik enni!”Sajnálom a népet. Adjatok nekik, amit keresnek Legyen mindenetek, amire szükségük van, amit keresnek, ami nem adatott meg nekik. Itt minden modern, klimatizált szobák, gazdag vacsorák és különféle borok. A zarándok nem ezt keresi. Ez a Medjugorje – i szállodatulajdonosok kínálata. Ezért meg kell tisztítani a területet, a szent területet, amely terület melege az imától és könnyektől van, és 33 éve megtéréseinek szemtanúja. Ez egyedül csak az ima által lehetséges – megőrizni a zarándokokat és a szent helyeket Medjugorje-ban.

Isten Igéje is erősen figyelmeztet: ” Nem irigylem a bűnösöktől a boldogságot.” Ne irigyeljétek a szállodatulajdonosokat, áldjátok, és ne átkozzátok őket. Nézzetek szívvel segítve a Gospát a teljes megtérésig!

Ebben a hónapban a következő szándékokra imádkozunk:

1.Minden zarándokért, hogy megtalálják Medjugorje – ban amit keresnek, a megtérést és a békét,

hogy ismerjék fel bennük a remény küldötteit, akik azért voltak hozzánk küldve, hogy megmutassák nekik az Anyát, tanúskodjunk róla és az üzeneteiről.

2.Minden Medjugorje – i lakosért, s akik itt élnek. Akik itt dolgoznak, de biztosítással nem rendelkezve a minimálbérért. Akik ezt teszik másokkal, ezek nem barátok, szamaritánusok, de Isten előtt számon lesznek ezért kérve.

3.Minden fiatalért, aki meglátogatta Medjugorje –t és az Anyát, hogy tanúk, lelkes tanúk legyenek.

Minden betegért és a különböző megpróbáltatásokkal és kereszttel terheltekért, hogy megtalálják a reményt, vigaszt és erőt.

 

Jozo Zovko

 

Továbbiak: http://uzenet.csapata.hu/cikkek/egi-edesanyank-uzenete-2018-augusztus-25-en-medjugorjebol-67020/ , http://uzenet.csapata.hu/cikkek/egi-edesanyank-uzenete-2019-augusztus-25-en-medjugorjebol-70161/, http://uzenet.csapata.hu/cikkek/egi-edesanyank-uzenete-2020-augusztus-25-en-medjugorjebol-72504/

Találjatok helyet a nap folyamán arra, hogy összeszedettségben örömme hozzászólásai

Szólj hozzá

Mt 24, 2: „(Jézus) szólt hozzájuk: »Ugye, látjátok ezeket mind? Bizony, mondom nektek: Nem marad itt kő kövön, ami el ne pusztulna.«” És ehhez mondja az Úr: Ez nem csak Jeruzsálemre vonatkozott akkor, hanem most az egész világra. Hatalmas háború jön. Mentsétek el az írásokat, nyomtassatok ki mindent, ne várjatok vele! A napot és az órát nem tudhatjátok, de nagyon közel van.” 21-22: „Mert olyan nagy szorongattatás lesz akkor, amilyen még nem volt a világ kezdetétől mostanáig, és nem is lesz többé. Ha meg nem rövidítenék azokat a napokat, nem menekülne meg egyetlen élőlény sem; de a választottakért megrövidítik azokat a napokat.” 33: „közel van”



 

 

 

 

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

2022. május 2-a óta szerkeszthetlenek:

2009. április 1. 17:00
Amikor elkezdődik a megigért kiválasztás, a jók egyre jobbak, a gonoszok egyre elvetemültebbekké válnak, ha nem térnek le a BŰN széles útjáról.

2009. április 2. 9:00
... Ne azt nézzed, MIKOR, hanem azt Mennyien Maradunk?

2009. április 3. 6:15
... Az élet kegyelmi áldás

2009. április 5. 6:08
... keresd a jót, a gonoszt feledd el, Keresd a jót, a gonoszt fedd meg a nevemben.

2009.augusztus 11. 7:07
MIT GONDOLSZ, HÁNY EMBERNEK FOG FÉNYLENI AZ ARCA A NAGY FIGYELMEZTETÉS IDEJÉN? MEGTESZEL-E ÉRTE MINDENT?


"...Hogyan válhat az összes engesztelő közösség: az öröm, a remény és a szeretet megélőivé? Kiengesztelődésetek második évfordulóján néhány tanácsot adok nektek:..."
A SZŰZANYA ÜZENETE A VÁCI, A SOPRONI, A MOHÁCSI ÉS AZ EGÉSZ ENGESZTELŐ KÖZÖSSÉG RÉSZÉRE, KIENGESZTELŐDÉSETEK MÁSODIK ÉVFORDULÓJÁRA (VÁC, 2009 OKTÓBER 24.)

Szeretett engesztelő gyermekeim! Megköszönöm nektek a Szentháromság, Szent István Királyotok és az összes magyar szentek nevében, hogy évről-évre, áldozatok árán is találkoztok és megünnepelitek felejthetetlen kiengesztelődésetek évfordulóját.

Az elmúlt időben boldogan jelentettem be nektek a Szentháromság megbízásából, hogy Vác az öröm, Sopron a remény és Mohács a szeretet városává kell váljon. Ezeket a magasztos tulajdonságokat várja el a Szentháromság elsősorban az összes magyar engesztelő közösségtől.

Hogyan válhat az összes engesztelő közösség: az öröm, a remény és a szeretet megélőivé? Kiengesztelődésetek második évfordulóján néhány tanácsot adok nektek:

Úgy, ha tudatosítjátok, hogy Országotokat a Szentháromság megjelölte és lefoglalta Önmagának.

Úgy, ha minden vasárnapi és ünnepnapi szentmisén tudatosítjátok, a keresztrefeszített Jézus nemcsak János apostolt, hanem titeket is Rám bízott és engem meg Rátok. Azóta az Én Országom, Népem és Gyermekeim lettetek, Én pedig a ti Édesanyátok lettem.

Úgy, ha főpapjaitok és papjaitok Szent István királyotok lelkületével, minden évben, a nemzeti ünnepeteken, megismétlik a felajánlást és tudatosítják azt az egész nemzetben. Ez azért fontos a számotokra, mert a kapott rosszat nagyon nehezen felejtitek el, de a jót nagyon hamar.

Úgy, ha ti engesztelők, minden hónap elsőszombatján ünnepélyesen felajánljátok önmagatokat, családotokat, lelki közösségeteket az Én kezeim által a Szentháromságnak.

Úgy, ha életetek jelmondatává választjátok legalább az egyik szentírási kijelentést: „Örvendjetek az Úrban szüntelen!” „Reménykedjetek a reménytelenségben is!” „Arról ismernek meg titeket, hogy az Én tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt!”

Úgy, ha minden nap élitek a kiengesztelődést: Istennel, felebarátotokkal és önmagatokkal!

Úgy, ha életetek jelen helyzetét, Istennel élitek meg, tudva azt, „az Isten szeretőknek minden a javukra válik!”

Úgy, ha felszámoljátok magatokban az elégedetlenséget és megtanultok hálálkodni: egy darab kenyérért, egy pohár vízért, egy meleg ruháért,...

Úgy, ha megtanultok harcolni a Gonosszal, a bűneitekkel és vállaljátok az emberek részéről a rágalmakat és Isten részéről még a teljes elhagyatottságot is!

Úgy, ha megtanultok engesztelni: imával, böjttel, jócselekedettel, szenvedéssel!

Úgy, ha megtanultok engesztelni: értelmetekkel, érzelmeitekkel, akaratotokkal, fantáziátokkal, emlékezőtehetségetekkel, szívetekkel, vágyaitokkal,... úgy, hogy ezeket csak az Isten szolgálatára szentelitek.

Úgy, ha megtanultok napi 24 órás engesztelőkké válni! Ezt úgy tehetitek meg, ha az állandó öröm, a szeretet, a reménység, a béke, az Istenre való teljes ráhagyatkozás,... mindig ott él a szívetekben. Ha megtanultok így élve, engesztelni, akkor Isten kegyelme folyamatosan fog áradni a szívetekbe és általatok a családotokba és az egész világba.

A Szentháromság, Általam áld meg benneteket az igazi engesztelő hivatás kegyelmével!

2010. május 12. 11:38

Hamarosan, amit nem a szeretet épített leromboltatik.

2010. augusztus 11. 6:55

Az igazság ismerete félelemre képes, mivel a színtiszta meztelen valóság!

2010. október 22. 13:33
Szálljon magába minden lélek,
Szálljatok magatokba mindnyájan.

2012. január 16. 6:12
Uram irgalmazz! Krisztus kegyelmezz! Szentlélek védelmezz!


2018. szeptember .29-30 között volt Az Összes Szent Angyallal való szövetség kötés Leányfaluban. Előtte 2013. október 19-én Vácott, a hetedik kiengesztelési találkozón.

 

 

0.017 mp