Szent Corona – a járványok elleni védőszent
Az észak-olaszországi Anzúban, ami az európai koronavírus gócpontja, van egy bazilika, ahol már a 9. század óta őrzik Szent Viktor és Szent Korona relikviáit.
Szent Korona mindössze tizenöt éves volt, amikor kifejezte keresztény hitét 165 körül, amikor Marcus Aurelius római császár üldözte a keresztényeket.
Coronát letartóztatták, a lányt pedig lábánál fogva két pálmafához kötözték, melyeket lehajtottak a földre. Amikor elengedték a pálmafákat, azok széttépték a mártírt. A római mártírológia szerint ez Szíriában történt.
Egy 1943-as és 1981-es kutatás kimutatta, hogy a relikviák valóban egy férfihoz és nőhöz tartoztak. Cédrus pollent találtak rajtuk, ami megerősítette, hogy eredetileg Szíriában temették el őket, majd Ciprusban.
https://gloria.tv/post/nYkxmwnZiUMG4DtpxbpVt6tXn
Napjaink első számú beszédtémája a corona-vírus. Kevesen tudják viszont, hogy az Egyháznak van egy viszonylag kevéssé ismert szentje – Szent Corona (vagy Korona / Stephania), aki körülbelül Kr. u. 160-ban Egyiptomban vagy Szíriában született, és aki 16 évesen szenvedett vértanúhalált apjával, Sziénai Szent Viktorral együtt. Más források szerint Szent Viktor nem az apja, hanem a férje volt.
Coronát azért fogták el, mert azokat az embereket, akiket hitükért megkínoztak, vigasztalni próbálta. Halála nagyon kegyetlen volt: két meghajlított pálmához kötözték, melyek szétválva kettészakították a testét. A katolikus Egyház május 4-én emlékezik meg a fiatal szentről.
Szent Coronát elsősorban Ausztriában, Bajorországban és Csehországban tisztelik. Ezekben az országokban kegytemplomai is vannak: például Schöpfl-ben, Wechsel-ben, Staudach és Handlab mellett.
Bécsben is ismerték és tisztelték Szent Coronát; az osztrák pénzegységet 1924-ig az ő neve után nevezték „Krone”, azaz koronának. Nagy Károly császár olyannyira tisztelte, hogy relikviáit Aachenbe vitette, és a szentet az aacheni Mária-kolostor egyik védasszonyává nevezte ki.
És befejezésül valami meglepő: Szent Corona a kincskeresők védőszentje, és járványok és nagy viharok ellen is őt hívják segítségül. Ezen kívül még a hitben való állhatatosságban és a pénzügyekben is illetékes.
http://katolikus-honlap.hu/2001/panik2.htm
