Oltalmazó kéz egy ország felett!
Történelmi tény, hogy amikor a második világháborúban a nácik le akarták rohanni Svájcot, egy kéz jelent meg az égen az ország felett, és a harckocsik motorja leállt. Minden próbálkozás ellenére a megszállásra készülők nem tudták beindítani járműveiket. Ekkor lecserélték az összes járműben az üzemanyagot. Így sem indultak be a motorok. Végül megkapták a visszavonulási parancsot. Érdekes módon ekkor már minden harci jármű motorja beindult.
Flüeli szent Miklós megvédte hazáját és népét. Nekünk is vannak nagy nemzeti szentjeink! Első szent királyunk: Szent ISTVÁN épen maradt jobbja égi jel.
Az utolsó: Boldog IV. Károly szent királyunknak nemcsak jobbja maradt épen, hanem az egész teste. Még nagyobb égi jel. Centenáriumát ünneplik az Égben.
És itt a Földön? A béke nagy szentje. Liturgikus emléknapja: október 21.
Ez nem halálának, hanem házasságkötésének évfordulója, így a példás házaséletére irányítja az Egyház a figyelmet, valamint arra, hogy a szentté válás egyik útja a házasságban is lehetséges.
Nagyon is aktuális lenne Őt kérnünk Hazánkért, családokért és most főleg a békéért.
Tökéletes családapa, hitves és az általános papságban igazi „papi lélek” volt – „Alter Christus”, szent uralkodó, Akit az Úr meghívott követésére, hogy szent vetőmaggá váljon. Meghalva, a földbe kerülve, sokszoros termést hozott, mivel a földi megpróbáltatások által megőrölve ISTEN Kenyerévé vált.
Vallotta, hogy egy uralkodó legszentebb kötelessége a BÉKE helyreállítása. Az első pillanattól kezdve ki akarta vezetni népeit az értelmetlen háborúból. Ő volt az egyetlen a vezető európai politikusok közül, aki támogatta XV. Benedek pápa megbékélést szolgáló erőfeszítéseit. Béketörekvéseiben legnagyobb támasza hitvese, (Isten szolgálója) Zita királyné volt. Már trónra lépésekor kiadott kiáltványában is a béke megteremtését nevezte meg fő feladatának: „Mindent meg akarok tenni, hogy a háború borzalmait és áldozatait a legrövidebb határidővel megszüntessem, a béke súlyosan hiányolt áldásait népeim számára visszanyerjem…”
„Minden erejét a béke megteremtésére fordította, támadások és meg nem értettség árán is. Ezért napjainkban is követendő példa számunkra, kinek közbejárását kérhetjük az emberiség békéjének érdekében.”
(emeritus XVI. Benedek pápa)
Közbejárását kérjük az emberiség békéjének érdekében!!!
„Károly király volt az egyetlen tisztességes ember, aki a háború alatt vezető helyen állott, de nem hallgattak rá. […] Őszintén akarta a békét, és éppen ezért gyűlölte őt az egész világ.” (Anatole France)
„A háborútól való iszonyodása és szenvedélyes törekvése a béke helyreállítására szintén nem csupán a politikai belátásból táplálkozott, hanem abból a forró emberszeretetből, melynek forrása nála az istenszeretet volt.” (Apponyi Albert)
Életeszméjét az utolsó napon így fogalmazta meg: „Igyekezetem mindig és mindenben az ISTEN Akaratának lehető legtisztább felismerése és követése volt, az emberileg elérhető legtökéletesebb módon.”
Lángoló áldozati szeretettel, megingathatatlan hitvallással tűnik ki korának vezető európai politikusai közül. Szabad akarattal vállalta a világias kötődésektől való eloldódást, valamint ISTEN Akaratának teljes önkéntes kiszolgáltatást annak minden következményével: „Sohasem fogom koronázási eskümet megszegni. Szent István koronája számomra szent. Életemet elvehetik, de az eskümet és a Szent Koronát soha!” Engesztelőáldozat volt Hazánkért, népünkért és a magyar korona szentségéért. Érettünk lett száműzve.
Ha valaha visszatérek Magyarországra, úgy azt bizonyára nem uralkodási vágyból teszem. Töviskoronát viseltem eddig, és töviskorona az, amit Magyarország visszaadhat nekem. A koronázási eskü mindig azt jelentette számomra, hogy a király és a nemzet virágzásban és romlásban egyaránt össze kell, hogy kapcsolódjék.” Uralkodói hatalmát az Egyház társadalmi igazságosságáról szóló tanítása alapján gyakorolta. Ő hozott létre a világon először Népjóléti Minisztériumot: először Ausztriában, majd Magyarországon 1917-ben! Uralkodói hivatására úgy tekintett, mint Krisztus követésének áldozatos útjára. A rábízott népek iránti szeretete vezérelte cselekedeteiben, értük szentelte életét. Célja: demokratikusabb és szociálisan igazságosabb birodalom létrehozása volt. Szociális törvénykezésbe kezdett. Szociálisan érzékeny volt: A koronázási lakoma fogásait a budapesti hadikórházakba küldette. A magyar országgyűléstől ötven-ötvenezer aranyat kapott ő és Zita királynő: hadiözvegyek, hadiárvák megsegítésére fordította. Szerette a magyarokat, jól beszélte nyelvünket, s mint Koháry Antónia Mária dédunokája: ereiben magyar vér is csörgedezett. A király egyik utolsó kívánsága volt: gyermekeit öt magyar bencés szerzetes nevelje.
Különösen tisztelte az Oltáriszentséget gyerekkorától fogva: Minden lakóhelyén volt egy magánkápolna, ahol az Oltáriszentséget őrizték. Éjszakánként gyakran imádkozott egyedül az Eukarisztia előtt. Mindhárom „magyar szent király” nagyon tisztelte a Szűzanyát, de talán Boldog IV. Károly király volt a „legmáriásabb”! Életének legjelentősebb eseményei szombaton vagy Mária-ünnepeken történtek. Küzdelmeit rózsafüzérrel a kezében vívta meg. Erre hív minket is! Ragadjuk meg ezt a valóban lelki, szellemi fegyvert és védjük meg általa Mária országát, szeretett Hazánkat! A rózsafüzérrel háborúkat lehet megelőzni és megszüntetni. Rajtunk is múlik a béke!
Kezdjünk október 12-től kilencedet rózsafüzér-imával Károly királyunkkal liturgikus emléknapjára: október 21-re!
Oltalmazó kéz egy ország felett! hozzászólásai
- Szent Arkangyalok Szent Három Napja – 2026. szeptember 29.
- MINDEN HÓNAP 8. NAPJÁN !!!
- A Keresztes Imahadjárat újabb imája
- Néri Szent Fülöpöt is meglátogatta a Szűzanya (képében a sátán)
- BKP: A kor igénye – házi egyház
- A Tízparancsolat rózsafüzére
- Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok
- SZŰZ MÁRIA HÉT FÁJDALMA
- VÉDELMI IMA KÜLÖNÖSEN 2023. ÁPRILIS 28-29-30 NAPJÁN
- Remény és öröm anyja.
Mt 24, 2: „(Jézus) szólt hozzájuk: »Ugye, látjátok ezeket mind? Bizony, mondom nektek: Nem marad itt kő kövön, ami el ne pusztulna.«” És ehhez mondja az Úr: Ez nem csak Jeruzsálemre vonatkozott akkor, hanem most az egész világra. Hatalmas háború jön. Mentsétek el az írásokat, nyomtassatok ki mindent, ne várjatok vele! A napot és az órát nem tudhatjátok, de nagyon közel van.” 21-22: „Mert olyan nagy szorongattatás lesz akkor, amilyen még nem volt a világ kezdetétől mostanáig, és nem is lesz többé. Ha meg nem rövidítenék azokat a napokat, nem menekülne meg egyetlen élőlény sem; de a választottakért megrövidítik azokat a napokat.” 33: „közel van”

- A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
- A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
- A vészt hozó undokság Isten templomában
- Abruzzo-Molise-Puglia
- Adoráció-Örökimádás
- Advent-Kisböjt-Úrjövet
- Advent-ÚrJövet
- Advent-ÚrJövet
- Advent-ÚrJövet
- Adventi túlzások
- Afrikai Hamis Béke
- Akik BeDőltek az Antikrisztusnak, életükkel fizetnek, ha nem térnek észhez, s fel nem ébrednek...
- Áldás
- Alföld
- Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
- Amerikai Hamis Béke
- Antikrisztus által Irányított Népvándorlás
- Anzix
- Áradások-figyelmeztetések
- Áradások-figyelmeztetések
- Armageddon nyomában
- Armageddon nyomában
- Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
- Ausztria
- AusztrálÁzsiai Hamis Béke
- Bács-Kiskun
- Baranya
- Bazilicata
- Békés
- Bizalommal Új Esztendőben Krisztussal! - Bízd Újra Életed Krisztusra! - Biztos Úton Életünk …
- Borsod-Abaúj-Zemplén
- Böjt-engesztelés-ima
- Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
- Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
- Budapest
- Calabria
- Campania
- Csongrád-Csanád
- Dunántúl
- Ébredések, jelenések
- Egri Érseki Kerület ProgramAjánló
- Éltető Figyelmeztető Csodák
- Emilia-Romagna
- Erdély-Bánát-Csángó-Körösmezõ-Máramaros-Székelyföld, mikor térsz vissza hozzánk?
- Erről mégis miért nem beszélnek?
- Északkelet-Olaszország
- ÉszaKözép-Magyarország
- Esztergom-Budapesti Érseki Kerület ProgramAjánló
- Esztergom-Vác
- Európai Hamis Béke
- Európai látnok által követvén
- Fatimai Boldogságos Szűz
- Fejér
- Felvidék, mikor térsz vissza hozzánk?
- Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
- Franciaország
- Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
- Frissülés
- Gomora Szodoma Technika
- Gondolkodó Szemlélődő
- Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
- Győr-Moson-Sopron
- Hajdú-Bihar
- Hamis Béke
- Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
- Heves
- Himnusz
- Hiszek Magyarország feltámadásában
- Hűvösvölgy, Városliget, Viharbükk még nem épül, az ösvényt ne tévesszük szem elől...
- Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
- Imádkozz többet papjaimért, mert hamarosan válaszút elé fogják állítani őket.
- Ízelítő
- Irányadó: Salzburg 1984-től
- Jász-Nagykun-Szolnok
- Jézus az Emberiséghez
- Jézus az Emberiséghez
- Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
- John Ramirez
- Kadarkút-Siófok-Veszprém
- Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület ProgramAjánló
- Kanonok
- Karácsony
- Karácsonyban van a Mindenség
- Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
- Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében
- Keresztény életek, filmek, történetek
- Keresztút
- Ki lehet a hamispróféta legnagyobb barátja?
- Koldus
- Komárom-Esztergom
- Krisztus Feltámadott! Valóban Feltámadott!
- La Salette-Fallavaux Miasszonyunk
- Lazio
- Legendák, mesék, mondák
- Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
- Liguria
- Lengyelország
- Lombardia
- Lourdesi Szeplőtelen Fogantatás
- Magzatgyilkosság, merénylet a megfogant élet ellen
- Marche
- MártírSors
- Második Pünkösdre Készülődvén
- Meddig még?
- Medjugorje Béke királynője
- Mijo Barada
- Monasztikus
- Munkanapló
- NagyBöjt-Negyvenlőböjt
- NagyHét
- Nógrád
- Nyár
- Olvasó gondolkodó
- Örökimádás
- Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
- Örömhír
- Örömhír
- Ősz
- Őszinte alázatos erkölccsel
- Pehm Mindszenty József
- Pest
- Piemont
- Prohászka Ottokár
- Rák
- Romboló Vakoló
- Rózsafüzér a démoni erők megkötözésére
- San Sebastian de Garabandal-Rosario-Kármelhegyi Miasszonyunk.
- Somogy
- Sopron-Vác-Mohács
- Svájc
- Szabályozott
- Szabolcs-Szatmár-Bereg
- Szardínia
- Szent Mihály Barlangjában Monte San Angelon
- Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
- Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
- Szeretetláng
- Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
- Szerzetesrendek feloszlatása
- Szicília
- Szlovénia
- Tavasz
- Tél
- Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
- Tested a Szentlélek temploma. Nem szabad megfertőzni, megsemmisíteni vagy megégetni.
- Titeket is üldözni fognak
- Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
- Tolna
- Toszkána
- Üzenet
- Üzenet
- Üzzed El a Sötétséget!
- Vas
- Veneto
- Veszprém
- Veszprémi Érseki Kerület ProgramAjánló
- Zala

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:
- “Én eltökéltem a szívemben, hogy az élet világosságában járok.”
- Gondolkodtató melankólia
- Keresztény bizonyságok, életek, történetek
- Meztelen Világ
- Múltban íródott, jelen-jövőben felhasználható
- Múltban készült,
- Olvasó gondolkodó
- Segítek, hogy segíthessek!
- Üzenet
- Üzenet
2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:
- “Én eltökéltem a szívemben, hogy az élet világosságában járok.”
- Haladván Armageddon felé
- Keresztény bizonyságok, életek, történetek
- Legendák, mesék, mondák
- Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
- Üzenetek, gondolatok az Egység felé vezető úton
2022. május 2-a óta szerkeszthetlenek:
- Jézus az Emberiséghez
- Keresztény bizonyságok, életek, történetek
- Kolduló rendek
- Monasztikus rendek
- Pünkösd-ElJövet
- Segítek, hogy segíthessek!
-
Szabályozott rendek
2009. április 1. 17:00
Amikor elkezdődik a megigért kiválasztás, a jók egyre jobbak, a gonoszok egyre elvetemültebbekké válnak, ha nem térnek le a BŰN széles útjáról.
2009. április 2. 9:00
... Ne azt nézzed, MIKOR, hanem azt Mennyien Maradunk?
2009. április 3. 6:15
... Az élet kegyelmi áldás
2009. április 5. 6:08
... keresd a jót, a gonoszt feledd el, Keresd a jót, a gonoszt fedd meg a nevemben.
2009.augusztus 11. 7:07
MIT GONDOLSZ, HÁNY EMBERNEK FOG FÉNYLENI AZ ARCA A NAGY FIGYELMEZTETÉS IDEJÉN? MEGTESZEL-E ÉRTE MINDENT?
"...Hogyan válhat az összes engesztelő közösség: az öröm, a remény és a szeretet megélőivé? Kiengesztelődésetek második évfordulóján néhány tanácsot adok nektek:..."
A SZŰZANYA ÜZENETE A VÁCI, A SOPRONI, A MOHÁCSI ÉS AZ EGÉSZ ENGESZTELŐ KÖZÖSSÉG RÉSZÉRE, KIENGESZTELŐDÉSETEK MÁSODIK ÉVFORDULÓJÁRA (VÁC, 2009 OKTÓBER 24.)
Szeretett engesztelő gyermekeim! Megköszönöm nektek a Szentháromság, Szent István Királyotok és az összes magyar szentek nevében, hogy évről-évre, áldozatok árán is találkoztok és megünnepelitek felejthetetlen kiengesztelődésetek évfordulóját.
Az elmúlt időben boldogan jelentettem be nektek a Szentháromság megbízásából, hogy Vác az öröm, Sopron a remény és Mohács a szeretet városává kell váljon. Ezeket a magasztos tulajdonságokat várja el a Szentháromság elsősorban az összes magyar engesztelő közösségtől.
Hogyan válhat az összes engesztelő közösség: az öröm, a remény és a szeretet megélőivé? Kiengesztelődésetek második évfordulóján néhány tanácsot adok nektek:
Úgy, ha tudatosítjátok, hogy Országotokat a Szentháromság megjelölte és lefoglalta Önmagának.
Úgy, ha minden vasárnapi és ünnepnapi szentmisén tudatosítjátok, a keresztrefeszített Jézus nemcsak János apostolt, hanem titeket is Rám bízott és engem meg Rátok. Azóta az Én Országom, Népem és Gyermekeim lettetek, Én pedig a ti Édesanyátok lettem.
Úgy, ha főpapjaitok és papjaitok Szent István királyotok lelkületével, minden évben, a nemzeti ünnepeteken, megismétlik a felajánlást és tudatosítják azt az egész nemzetben. Ez azért fontos a számotokra, mert a kapott rosszat nagyon nehezen felejtitek el, de a jót nagyon hamar.
Úgy, ha ti engesztelők, minden hónap elsőszombatján ünnepélyesen felajánljátok önmagatokat, családotokat, lelki közösségeteket az Én kezeim által a Szentháromságnak.
Úgy, ha életetek jelmondatává választjátok legalább az egyik szentírási kijelentést: „Örvendjetek az Úrban szüntelen!” „Reménykedjetek a reménytelenségben is!” „Arról ismernek meg titeket, hogy az Én tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt!”
Úgy, ha minden nap élitek a kiengesztelődést: Istennel, felebarátotokkal és önmagatokkal!
Úgy, ha életetek jelen helyzetét, Istennel élitek meg, tudva azt, „az Isten szeretőknek minden a javukra válik!”
Úgy, ha felszámoljátok magatokban az elégedetlenséget és megtanultok hálálkodni: egy darab kenyérért, egy pohár vízért, egy meleg ruháért,...
Úgy, ha megtanultok harcolni a Gonosszal, a bűneitekkel és vállaljátok az emberek részéről a rágalmakat és Isten részéről még a teljes elhagyatottságot is!
Úgy, ha megtanultok engesztelni: imával, böjttel, jócselekedettel, szenvedéssel!
Úgy, ha megtanultok engesztelni: értelmetekkel, érzelmeitekkel, akaratotokkal, fantáziátokkal, emlékezőtehetségetekkel, szívetekkel, vágyaitokkal,... úgy, hogy ezeket csak az Isten szolgálatára szentelitek.
Úgy, ha megtanultok napi 24 órás engesztelőkké válni! Ezt úgy tehetitek meg, ha az állandó öröm, a szeretet, a reménység, a béke, az Istenre való teljes ráhagyatkozás,... mindig ott él a szívetekben. Ha megtanultok így élve, engesztelni, akkor Isten kegyelme folyamatosan fog áradni a szívetekbe és általatok a családotokba és az egész világba.
A Szentháromság, Általam áld meg benneteket az igazi engesztelő hivatás kegyelmével!
2010. május 12. 11:38
Hamarosan, amit nem a szeretet épített leromboltatik.
2010. augusztus 11. 6:55
Az igazság ismerete félelemre képes, mivel a színtiszta meztelen valóság!
2010. október 22. 13:33
Szálljon magába minden lélek,
Szálljatok magatokba mindnyájan.
2012. január 16. 6:12
Uram irgalmazz! Krisztus kegyelmezz! Szentlélek védelmezz!
2018. szeptember .29-30 között volt Az Összes Szent Angyallal való szövetség kötés Leányfaluban. Előtte 2013. október 19-én Vácott, a hetedik kiengesztelési találkozón.
- Naponta
- Elsején
- Másodikán
- Harmadikán
- Negyedikén
- Ötödikén
- Hatodikán
- Hetedikén
- Nyolcadikán
- Kilencedikén
- Tizedikén
- Tizenegyedikén
- Tizenkettedikén
- Tizenharmadikán
- Tizennegyedikén
- Tizenötödikén
- Tizenhatodikán
- Tizenhetedikén
- Tizennyolcadikán
- Tizenkilencedikén
- Húszadikán
- Huszonegyedikén
- Huszonkettedikén
- Huszonharmadikán
- Huszonnegyedikén
- Huszonötödikén
- Huszonhatodikán
- Huszonhetedikén
- Huszonnyolcadikán
- Huszonkilencedikén
- Harmincadikán
- Harmincegyedikén
- Hetente
- Rendben