Mindent megváltoztathattok és meggyógyíthatjátok a világot Krisztus ol

Medjugorje, 2010. augusztus 2. Mirjana által kapott üzenet

 
“Drága gyermekek! Ma arra hívlak benneteket, hogy velem együtt kezdjétek el építeni a Mennyek Országát a szívetekben. Feledkezzetek el saját dolgaitokról, és Fiam példája által vezetve, Isten dolgairól gondolkodjatok. Mit vár Ő tőletek? Ne engedjétek meg, hogy a Sátán a földi boldogság útjait nyissa meg előttetek, az utakat, amelyeken nincs jelen a Fiam. Gyermekeim, ezek hamisak és rövid ideig tartanak. Fiam az, aki Van. Az örök boldogságot és békét kinálom nektek, az egységet Fiammal, Istennel, az Isten Országát. Köszönöm nektek.”
 

Szűzanya üzenete Medjugorje-ból, 2011. augusztus 2.

 

„Drága gyermekek! Ma arra hívlak benneteket, hogy a Szentlélek által újjászülessetek az imában és új néppé váljatok Fiam mellett. Egy néppé, amely tudja, hogy ha elveszíti Istent, önmagát veszíti el. Egy nép, amely tudja, hogy a szenvedések és megpróbáltatások ellenére, Istennel biztonságban van és megmenekül. Arra hívlak benneteket, hogy gyűljetek össze Isten családjában, és erősödjetek meg az Atya erejében. Egyedül nem állíthatjátok meg a rosszat, amely uralni és lerombolni akarja a világot. De Isten akarata szerint, mindannyian együtt Fiam oldalán, mindent megváltoztathattok és meggyógyíthatjátok a világot. Hívlak benneteket, hogy teljes szívetekből imádkozzatok pásztoraitokért, mert őket választotta ki a Fiam. Köszönöm nektek.“



 

*Medjugorje, 2012. augusztus 2.*

Drága gyermekek ! Veletek vagyok, és nem adom fel. Szeretnélek megismerteteni benneteket Fiammal. Szeretném, hogy a gyermekeim velem legyenek az örök életben. Szeretném, hogy megérezzétek a béke örömét, és örök üdvösségetek legyen. Imádkozom azért, hogy legyőzzétek az emberi gyengeséget. Kérem Fiamat, hogy adjon nektek tiszta szívet. Drága gyermekeim, csak a tiszta szívek tudják, hogyan hordozzák a keresztet, és hogyan hozzanak áldozatot a bűnösökért, akik megbántották a Mennyei Atyát, és akik ma is megsértik Őt, anélkül, hogy megismerték volna. Imádkozom azért, hogy felismerjétek az igaz hit világosságát, amely csak a tiszta szív imájából fakad. Akkor mindazok, akik a közeletekben vannak megérzik majd Fiam szeretetét. Imádkozzatok azokért, akiket Fiam kiválasztott, hogy az üdvösség útján vezessenek benneteket. Legyen zárva a szátok minden ítéletre. Köszönöm nektek.

 

Égi Édesanyánk 2013. augusztus 2-i üzenete és video felvétele

“Drága gyermekek!
Ha teljes bizalommal megnyitnátok felém a szíveteket, mindent megértenétek! Megértenétek, hogy milyen nagy szeretettel hívlak benneteket, mekkora szeretettel szeretnélek megváltoztatni, boldoggá tenni titeket, és mekkora szeretettel szeretnélek Fiam követőivé tenni benneteket és Fiamban teljes békét adni számotokra. Megértenétek édesanyai szeretetem határtalan nagyságát. Ezért gyermekeim, imádkozzatok, mert az ima által növekszik a hitetek és születik meg a szeretet, mely által a kereszt sem lesz elviselhetetlen, mert nem egyedül hordozzátok. A Fiammal való közösségben dicsőítsétek meg a Mennyei Atya nevét. Imádkozzatok, imádkozzatok a szeretet ajándékáért, mert a szeretet az egyetlen igazság – mindent megbocsát, mindenkinek a szolgálatára van és mindenkiben meglátja a testvért! Gyermekeim, apostolaim, nagy a Mennyei Atya bizalma, amelyet általam, szolgálója által adott nektek, hogy segítsetek azoknak, akik nem ismerik Őt, hogy kibéküljenek Vele és kövessék Őt. Ezért a szeretetre tanítalak benneteket, mert csak akkor tudtok válaszolni Neki, ha szeretet lesz bennetek. Újra hívlak benneteket, szeressétek pásztoraitokat és imádkozzatok, hogy ebben a nehéz időben vezetésük által megdicsőüljön Fiam neve. Köszönöm nektek!”


http://medjugorje-info.com/hr/vijesti/medjugorje/84-vijesti/video-gospino-ukazanje-vidjelici-mirjani-02-08-2013





Továbbiak: http://uzenet.csapata.hu/cikkek/egi-edesanyank-uzenete-2018-augusztus-2-an-medjugorjebol-66923/ , http://uzenet.csapata.hu/cikkek/egi-edesanyank-uzenete-2019-augusztus-2-an-medjugorjebol-70005/

Mindent megváltoztathattok és meggyógyíthatjátok a világot Krisztus ol hozzászólásai

Szólj hozzá

Mt 24, 2: „(Jézus) szólt hozzájuk: »Ugye, látjátok ezeket mind? Bizony, mondom nektek: Nem marad itt kő kövön, ami el ne pusztulna.«” És ehhez mondja az Úr: Ez nem csak Jeruzsálemre vonatkozott akkor, hanem most az egész világra. Hatalmas háború jön. Mentsétek el az írásokat, nyomtassatok ki mindent, ne várjatok vele! A napot és az órát nem tudhatjátok, de nagyon közel van.” 21-22: „Mert olyan nagy szorongattatás lesz akkor, amilyen még nem volt a világ kezdetétől mostanáig, és nem is lesz többé. Ha meg nem rövidítenék azokat a napokat, nem menekülne meg egyetlen élőlény sem; de a választottakért megrövidítik azokat a napokat.” 33: „közel van”



 

 

 

 

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

2022. május 2-a óta szerkeszthetlenek:

2009. április 1. 17:00
Amikor elkezdődik a megigért kiválasztás, a jók egyre jobbak, a gonoszok egyre elvetemültebbekké válnak, ha nem térnek le a BŰN széles útjáról.

2009. április 2. 9:00
... Ne azt nézzed, MIKOR, hanem azt Mennyien Maradunk?

2009. április 3. 6:15
... Az élet kegyelmi áldás

2009. április 5. 6:08
... keresd a jót, a gonoszt feledd el, Keresd a jót, a gonoszt fedd meg a nevemben.

2009.augusztus 11. 7:07
MIT GONDOLSZ, HÁNY EMBERNEK FOG FÉNYLENI AZ ARCA A NAGY FIGYELMEZTETÉS IDEJÉN? MEGTESZEL-E ÉRTE MINDENT?


"...Hogyan válhat az összes engesztelő közösség: az öröm, a remény és a szeretet megélőivé? Kiengesztelődésetek második évfordulóján néhány tanácsot adok nektek:..."
A SZŰZANYA ÜZENETE A VÁCI, A SOPRONI, A MOHÁCSI ÉS AZ EGÉSZ ENGESZTELŐ KÖZÖSSÉG RÉSZÉRE, KIENGESZTELŐDÉSETEK MÁSODIK ÉVFORDULÓJÁRA (VÁC, 2009 OKTÓBER 24.)

Szeretett engesztelő gyermekeim! Megköszönöm nektek a Szentháromság, Szent István Királyotok és az összes magyar szentek nevében, hogy évről-évre, áldozatok árán is találkoztok és megünnepelitek felejthetetlen kiengesztelődésetek évfordulóját.

Az elmúlt időben boldogan jelentettem be nektek a Szentháromság megbízásából, hogy Vác az öröm, Sopron a remény és Mohács a szeretet városává kell váljon. Ezeket a magasztos tulajdonságokat várja el a Szentháromság elsősorban az összes magyar engesztelő közösségtől.

Hogyan válhat az összes engesztelő közösség: az öröm, a remény és a szeretet megélőivé? Kiengesztelődésetek második évfordulóján néhány tanácsot adok nektek:

Úgy, ha tudatosítjátok, hogy Országotokat a Szentháromság megjelölte és lefoglalta Önmagának.

Úgy, ha minden vasárnapi és ünnepnapi szentmisén tudatosítjátok, a keresztrefeszített Jézus nemcsak János apostolt, hanem titeket is Rám bízott és engem meg Rátok. Azóta az Én Országom, Népem és Gyermekeim lettetek, Én pedig a ti Édesanyátok lettem.

Úgy, ha főpapjaitok és papjaitok Szent István királyotok lelkületével, minden évben, a nemzeti ünnepeteken, megismétlik a felajánlást és tudatosítják azt az egész nemzetben. Ez azért fontos a számotokra, mert a kapott rosszat nagyon nehezen felejtitek el, de a jót nagyon hamar.

Úgy, ha ti engesztelők, minden hónap elsőszombatján ünnepélyesen felajánljátok önmagatokat, családotokat, lelki közösségeteket az Én kezeim által a Szentháromságnak.

Úgy, ha életetek jelmondatává választjátok legalább az egyik szentírási kijelentést: „Örvendjetek az Úrban szüntelen!” „Reménykedjetek a reménytelenségben is!” „Arról ismernek meg titeket, hogy az Én tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt!”

Úgy, ha minden nap élitek a kiengesztelődést: Istennel, felebarátotokkal és önmagatokkal!

Úgy, ha életetek jelen helyzetét, Istennel élitek meg, tudva azt, „az Isten szeretőknek minden a javukra válik!”

Úgy, ha felszámoljátok magatokban az elégedetlenséget és megtanultok hálálkodni: egy darab kenyérért, egy pohár vízért, egy meleg ruháért,...

Úgy, ha megtanultok harcolni a Gonosszal, a bűneitekkel és vállaljátok az emberek részéről a rágalmakat és Isten részéről még a teljes elhagyatottságot is!

Úgy, ha megtanultok engesztelni: imával, böjttel, jócselekedettel, szenvedéssel!

Úgy, ha megtanultok engesztelni: értelmetekkel, érzelmeitekkel, akaratotokkal, fantáziátokkal, emlékezőtehetségetekkel, szívetekkel, vágyaitokkal,... úgy, hogy ezeket csak az Isten szolgálatára szentelitek.

Úgy, ha megtanultok napi 24 órás engesztelőkké válni! Ezt úgy tehetitek meg, ha az állandó öröm, a szeretet, a reménység, a béke, az Istenre való teljes ráhagyatkozás,... mindig ott él a szívetekben. Ha megtanultok így élve, engesztelni, akkor Isten kegyelme folyamatosan fog áradni a szívetekbe és általatok a családotokba és az egész világba.

A Szentháromság, Általam áld meg benneteket az igazi engesztelő hivatás kegyelmével!

2010. május 12. 11:38

Hamarosan, amit nem a szeretet épített leromboltatik.

2010. augusztus 11. 6:55

Az igazság ismerete félelemre képes, mivel a színtiszta meztelen valóság!

2010. október 22. 13:33
Szálljon magába minden lélek,
Szálljatok magatokba mindnyájan.

2012. január 16. 6:12
Uram irgalmazz! Krisztus kegyelmezz! Szentlélek védelmezz!


2018. szeptember .29-30 között volt Az Összes Szent Angyallal való szövetség kötés Leányfaluban. Előtte 2013. október 19-én Vácott, a hetedik kiengesztelési találkozón.

 

 

0.003 mp