Minden téli hónapban 11-én

Képtalálat a következőre: „imádkozó kéz”

(13) - Ima a védettség kegyelméért

Ezt az imát Isten, az Atya adta az Isteni Irgalmasságról nevezett Máriának sürgetvén ezt az imádságot azokért a lelkekért, akik a Nagyfigyelmeztetés alatt visszautasítják Jézus Irgalmát.

„Fiam most Irgalmasságával betakarja az egész emberiséget, és amikor a lelkiismeret megvilágítása már bekövetkezett, akkor ebben a szakaszban imáitokra nagy szükség lesz. Imáitok, gyermekeim, segíteni fog azon emberek megmentésében, akik továbbra is nyíltan elutasítják azt az Irgalmasságot, melyet Fiam fog megmutatni nekik.

Az Én ünnepélyes ígéretem az gyermekeim, hogy mindazok, akik szeretett Fiam, Jézus Krisztus nevében hívnak Engem testvéreik megmentésére, azonnali védettségben részesülnek. Különleges kegyelemben fognak részesülni mindazok közületek, akik egy teljes hónapon keresztül felajánlják imáikat ezen lelkek üdvösségéért.

Az alábbi imát kérem tőletek:”

„Ó, Mennyei Atya, szeretett Fiad, Jézus Krisztus szeretete által, kinek kereszthalála a bűntől megmentett minket, kérlek, mentsd meg mindazokat, akik még visszautasítják Irgalmassága Kezét. Áraszd el lelküket, drága Atyám, szereteted zálogának jelével. Könyörögve kérlek Téged, Mennyei Atyám, hallgasd meg imámat, és mentsd meg ezeket a szegény lelkeket az örök kárhozattól. Add, hogy Irgalmasságod által legyenek ők, akik majd elsőként lépnek be a földi Béke Új Korszakába.”

Megjegyzés: Azok részesülnek majd a védettség kegyelmében, akikért imádkoznak.


 

(18) – Ima az Antikrisztus és csoportjának megállításáért

Ó, drága Jézus, mentsd meg a világot az Antikrisztustól. Védj meg minket a sátán gonosz csapdájától. Mentsd meg Egyházad maradékát a Gonosztól Adj minden Egyházadnak erőt és kegyelmeket, melyre szükség lesz, hogy megvédjen minket a háborúk és az üldözések idején, amelyet a sátán és terrorista hadserege tervez ellenünk. Ámen.


(93) – A Megtérés Könnycseppjeiért

Ó, szeretett Jézusom, Te közel állsz a szívemhez.
Én egy vagyok Veled.
Én szeretlek Téged.
Én nagyra értékellek Téged.
Engedd, hogy érezzem Szereteted.
Engedd, hogy érezzem Fájdalmad.
Engedd, hogy érezzem Jelenléted.
Add meg nekem az alázat Kegyelmét, hogy méltó lehessek a Mennyei Királysághoz hasonló földi Királyságodra.
Add meg nekem a megtérés Könnyeit, hogy mint igaz tanítványod őszintén felajánljam magam neked, hogy segítsek Küldetésedben minden egyes lélek megmentésében a Földön, mielőtt újra eljössz ítélni élőket és holtakat. Ámen.

 

5. Litánia: Azok megmentésére, akik halálos bűnben vannak.

Jézus, ments meg minden bűnöst a Pokol tűzétől.
Bocsáss meg a megfeketedett lelkeknek.
Segíts nekik, hogy felismerjenek Téged.
Emeld ki őket a sötétségből.
Nyisd meg a szemüket.
Nyisd meg a szívüket.
Mutasd meg nekik az Igazságot.
Mentsd meg őket.
Segíts nekik, hogy hallani tudjanak.
Szabadítsd meg őket a büszkeségtől, a bujaságtól és az irigységtől.
Védd meg őket a gonosztól.
Hallgasd meg segítségkérésüket.
Ragadd meg a kezüket.
Vonzd magadhoz őket.
Mentsd meg őket a Sátán megtévesztésétől. Ámen.”

 



„Szeretlek Jézusom, mindenekfölött imádlak Téged! Kérlek, mentsd meg a lelkeket, hogy ők is megismerjenek, szeressenek és imádjanak Téged! Jézusom, a Te életed ezen a földön a munka, a lemondás, a nélkülözés és a szenvedés volt. Te ezt mondtad: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel minden nap keresztjét, úgy kövessen Engem.” Tőlünk is ugyanazt az életet kéred, amit Te éltél elénk. Mi mégis a kényelmet, a gazdagságot és az elismerést keressük. Kérlek, szabadíts meg minket önmagunktól! Kérlek, adj erőt a keresztek elviselésére és hordozására, amely mindig önmegtagadást kíván, de csak általa tudunk közelebb kerülni Hozzád. Jézusom, Téged ezen a földön, a kereszten találunk meg. Idevárod az egész teremtett világot, minden embert. Ahogy a Te számodra a keresztfán keresztül vitt fel az út a mennybe, úgy a mi számunkra is ez az egyetlen lehetőség. Te ezt mondtad: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.” A mi utunk az, ha Téged követünk. Te az igazságot hirdetted. Ha megfogadjuk és tettekre váltjuk tanításodat, üdvözítesz minket. Jézusom, Te vagy az élet. Ezt mondtad: „Aki eszi az Én Testemet, és issza az Én Véremet, annak örök élete van.” Kérlek, add meg nekünk minden nap a Szent Eukarisztiát, hogy örök életünk legyen Benned, ó imádott Megváltó Istenünk! Ámen.”

 

Minden téli hónapban 11-én hozzászólásai

Szólj hozzá

Mt 24, 2: „(Jézus) szólt hozzájuk: »Ugye, látjátok ezeket mind? Bizony, mondom nektek: Nem marad itt kő kövön, ami el ne pusztulna.«” És ehhez mondja az Úr: Ez nem csak Jeruzsálemre vonatkozott akkor, hanem most az egész világra. Hatalmas háború jön. Mentsétek el az írásokat, nyomtassatok ki mindent, ne várjatok vele! A napot és az órát nem tudhatjátok, de nagyon közel van.” 21-22: „Mert olyan nagy szorongattatás lesz akkor, amilyen még nem volt a világ kezdetétől mostanáig, és nem is lesz többé. Ha meg nem rövidítenék azokat a napokat, nem menekülne meg egyetlen élőlény sem; de a választottakért megrövidítik azokat a napokat.” 33: „közel van”



 

 

 

 

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

2022. május 2-a óta szerkeszthetlenek:

2009. április 1. 17:00
Amikor elkezdődik a megigért kiválasztás, a jók egyre jobbak, a gonoszok egyre elvetemültebbekké válnak, ha nem térnek le a BŰN széles útjáról.

2009. április 2. 9:00
... Ne azt nézzed, MIKOR, hanem azt Mennyien Maradunk?

2009. április 3. 6:15
... Az élet kegyelmi áldás

2009. április 5. 6:08
... keresd a jót, a gonoszt feledd el, Keresd a jót, a gonoszt fedd meg a nevemben.

2009.augusztus 11. 7:07
MIT GONDOLSZ, HÁNY EMBERNEK FOG FÉNYLENI AZ ARCA A NAGY FIGYELMEZTETÉS IDEJÉN? MEGTESZEL-E ÉRTE MINDENT?


"...Hogyan válhat az összes engesztelő közösség: az öröm, a remény és a szeretet megélőivé? Kiengesztelődésetek második évfordulóján néhány tanácsot adok nektek:..."
A SZŰZANYA ÜZENETE A VÁCI, A SOPRONI, A MOHÁCSI ÉS AZ EGÉSZ ENGESZTELŐ KÖZÖSSÉG RÉSZÉRE, KIENGESZTELŐDÉSETEK MÁSODIK ÉVFORDULÓJÁRA (VÁC, 2009 OKTÓBER 24.)

Szeretett engesztelő gyermekeim! Megköszönöm nektek a Szentháromság, Szent István Királyotok és az összes magyar szentek nevében, hogy évről-évre, áldozatok árán is találkoztok és megünnepelitek felejthetetlen kiengesztelődésetek évfordulóját.

Az elmúlt időben boldogan jelentettem be nektek a Szentháromság megbízásából, hogy Vác az öröm, Sopron a remény és Mohács a szeretet városává kell váljon. Ezeket a magasztos tulajdonságokat várja el a Szentháromság elsősorban az összes magyar engesztelő közösségtől.

Hogyan válhat az összes engesztelő közösség: az öröm, a remény és a szeretet megélőivé? Kiengesztelődésetek második évfordulóján néhány tanácsot adok nektek:

Úgy, ha tudatosítjátok, hogy Országotokat a Szentháromság megjelölte és lefoglalta Önmagának.

Úgy, ha minden vasárnapi és ünnepnapi szentmisén tudatosítjátok, a keresztrefeszített Jézus nemcsak János apostolt, hanem titeket is Rám bízott és engem meg Rátok. Azóta az Én Országom, Népem és Gyermekeim lettetek, Én pedig a ti Édesanyátok lettem.

Úgy, ha főpapjaitok és papjaitok Szent István királyotok lelkületével, minden évben, a nemzeti ünnepeteken, megismétlik a felajánlást és tudatosítják azt az egész nemzetben. Ez azért fontos a számotokra, mert a kapott rosszat nagyon nehezen felejtitek el, de a jót nagyon hamar.

Úgy, ha ti engesztelők, minden hónap elsőszombatján ünnepélyesen felajánljátok önmagatokat, családotokat, lelki közösségeteket az Én kezeim által a Szentháromságnak.

Úgy, ha életetek jelmondatává választjátok legalább az egyik szentírási kijelentést: „Örvendjetek az Úrban szüntelen!” „Reménykedjetek a reménytelenségben is!” „Arról ismernek meg titeket, hogy az Én tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt!”

Úgy, ha minden nap élitek a kiengesztelődést: Istennel, felebarátotokkal és önmagatokkal!

Úgy, ha életetek jelen helyzetét, Istennel élitek meg, tudva azt, „az Isten szeretőknek minden a javukra válik!”

Úgy, ha felszámoljátok magatokban az elégedetlenséget és megtanultok hálálkodni: egy darab kenyérért, egy pohár vízért, egy meleg ruháért,...

Úgy, ha megtanultok harcolni a Gonosszal, a bűneitekkel és vállaljátok az emberek részéről a rágalmakat és Isten részéről még a teljes elhagyatottságot is!

Úgy, ha megtanultok engesztelni: imával, böjttel, jócselekedettel, szenvedéssel!

Úgy, ha megtanultok engesztelni: értelmetekkel, érzelmeitekkel, akaratotokkal, fantáziátokkal, emlékezőtehetségetekkel, szívetekkel, vágyaitokkal,... úgy, hogy ezeket csak az Isten szolgálatára szentelitek.

Úgy, ha megtanultok napi 24 órás engesztelőkké válni! Ezt úgy tehetitek meg, ha az állandó öröm, a szeretet, a reménység, a béke, az Istenre való teljes ráhagyatkozás,... mindig ott él a szívetekben. Ha megtanultok így élve, engesztelni, akkor Isten kegyelme folyamatosan fog áradni a szívetekbe és általatok a családotokba és az egész világba.

A Szentháromság, Általam áld meg benneteket az igazi engesztelő hivatás kegyelmével!

2010. május 12. 11:38

Hamarosan, amit nem a szeretet épített leromboltatik.

2010. augusztus 11. 6:55

Az igazság ismerete félelemre képes, mivel a színtiszta meztelen valóság!

2010. október 22. 13:33
Szálljon magába minden lélek,
Szálljatok magatokba mindnyájan.

2012. január 16. 6:12
Uram irgalmazz! Krisztus kegyelmezz! Szentlélek védelmezz!


2018. szeptember .29-30 között volt Az Összes Szent Angyallal való szövetség kötés Leányfaluban. Előtte 2013. október 19-én Vácott, a hetedik kiengesztelési találkozón.

 

 

0.003 mp