Minden tavaszi hónapban 2-án

Ima, hogy kicsivé váljunk

Köszönöm, leányom, szenvedésedet. Köszönöm, gyermekeim, hogy válaszoltatok Mennyei hívásomra.
Most áldásom teljességébe részesítelek benneteket, de azt nektek kérnetek kell Tőlem:
Mennyei Atya, segíts nekem kicsivé lennem, mint egy gyermek a Te Szemeidben.
Kérlek, áraszd rám kegyelmeidet, mert csak így tudok hívásodra válaszolni, minden gyermeked megmentése érdekében. Ámen.





A Keresztes Imahadjárat 144. imája: A Keresztény hit megvédéséért

Ó, Üdvösség Anyja, kérlek, járj közben a Keresztény lelke nevében az egész világon.
Kérlek, segíts nekik, hogy a hitüket megőrizzék, és hűségesek maradjanak Jézus Krisztus Tanításaihoz. Imádkozz, hogy hitük fenntartásához legyen mindenkor elegendő szellemi és lelki erejük. Járj közben, drága Édesanyám, a nevükben, hogy nyissák meg szemüket az Igazságra, és hogy kapják meg azokat a Kegyelmeket, melyek segítségével minden, Fiad Nevében nekik bemutatott hamis tant fel tudnak ismerni.
Segíts nekik, hogy maradjanak továbbra is igaz és hű szolgái Istennek, és hogy ellentmondjanak a gonosznak és a hazugságoknak akkor is, ha emiatt szenvedést és gúnyolódást kell elviselniük.
Ó, Üdvösség Anyja, oltalmazd minden gyermekedet, és imádkozz, hogy minden Keresztény utolsó leheletéig kövesse az Úr útját. Ámen.




"Drága Istenem, csodálattal tölt el, hogy a barátodnak akarsz engem látni. Igazán meg szeretném tanulni, hogyan tudok veled beszélgetni. Segíts, hogy minden nap tudjak veled időt tölteni. Úr Jézus, szeretnélek napról napra egyre jobban megismerni téged, és szeretnék a te vezetésedre támaszkodni a munkámmal, a családommal, a jövőmmel kapcsolatban és az életem minden más területén. Hívlak, hogy legyél az életem irányítója, Uram és Megváltóm, hogy bizalommal követhesselek téged. A nevedben imádkozom. Ámen.

Imában kötelezd el magad Krisztusnak

Ha még nem hiszel Jézusban, és nem kötelezted el magad, hogy követed Őt, ne várj tovább. Mondd el ezt az imát:

"Drága Jézus, Te azt ígérted, hogy ha hiszek benned, akkor te megbocsájtod mindazt, amit eddig rosszul tettem, hogy tudni fogom az életem célját, és egy nap majd befogadsz a Mennybe, a te örökké létező országodba.

Bevallom Neked a bűnömet, és hiszem, hogy te Isten vagy, az én Megváltóm. Befogadlak az életembe mint az én Uramat. Ma átadom neked életem minden területének az irányítását. Átadom a vezetés jogát neked.

Jézus, a te szeretetedben szeretnék nyugalmat találni. Köszönöm, hogy ezt nem kell kiérdemelnem és nem kell megdolgoznom érte. Az életem mostantól úgy szeretném élni, hogy Téged, és nem magamat szolgálom. Alárendelem és átadom az életem Neked, és kérlek, hogy ments meg és fogadj be a családodba. Jézus nevében. Ámen."





„Drága jó Jézusom! Hálát adok Neked végtelen irgalmadért. Köszönöm a megváltás nagy mûvét, amelyet beteljesítettél a keresztfán. Jézusom, köszönöm a Te önfeláldozó szeretetedet, végtelen irgalmadat és jóságodat. Emberi elme képtelen felfogni ekkora szeretetet és lelki békét: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Jézusom, Te azt ígérted: „Az Én békémet adom nektek, amit a világ nem adhat.” Kérlek, add nekünk a Te békédet, hogy ne átkozzuk ellenségeinket, hanem imádkozzunk értük. Ha igazságtalanság ér, ne lázadjunk, hanem nézzünk fel a Te keresztedre, és megtanuljuk, hogy a Te sorsodban osztozunk. Te azokat hívod meg erre, akiket kiválasztottál és megerõsítettél. Kérlek Téged, add meg nekünk a kegyelmet, hogy amikor igazságtalanság ér bennünket, nagy bizalommal így kérjünk Téged: Jézusom, bízom Benned. Te gondoskodj, Te cselekedj! Jó Uram, ha ezt megengedted, biztosan azért tetted, hogy megdicsõülj bennünk. Kérlek, adj nekünk készséges szívet, hogy a megaláztatásokat békével tûrjük. Rólad vegyünk példát, és mindig mindenért hálát adjunk Neked. Azért, mert boldogok a lélekben szegények – övék a mennyek országa. Ámen.”



"Istenem, szükségem van a te vezetésedre az életemben. Hitből kérlek, hogy irányíts engem. Segíts figyelnem a válaszodat, hogy ne váljak túl elfoglalttá ahhoz, hogy meghalljalak. Atyám, kérlek segíts, hogy mikor nem értelek, tudjak bízni benned és megérthessem azt, hogy neked van egy ösvényed, ami a javamat szolgálja. Istenem, mi a következő lépés? Segíts megtennem azt, amit már rég meg kellett volna tennem. Segíts, hogy ne váljak frusztrálttá. Segíts benned bíznom, nem pedig félelemmel telítődnöm. Jézus nevében. Ámen."





 
„Ó Jézusom, Aki a keresztfán értünk meghaltál! Kérlek, hallgasd meg imám! Eléd hozok minden bûnös embert, akik süketek szavaid meghallására. Kérlek, teremts bennük halló fület! Te, Aki a süketek fülét megnyitottad, hogy meghallják a Te Igédet, nyisd meg a bûnösök lelkét, hogy befogadják Szent Evangéliumodat! Jézusom, most a megátalkodottakat hozom Eléd, akik megvetnek Téged, és nem akarnak hallani Rólad. Kérlek, ne vesd meg könyörgõ szavam! Adj nekik kegyelmet, tisztánlátást, hogy megátalkodott szívük megtérjen, hogy õszinte bûnbánat által megtisztuljanak értünk kiontott drága Szent Véred harmatától, és új életre támadjanak. Jézusom, Te vagy az út, az igazság és az élet. Kérlek, vezesd népedet az üdvösség útján, amely a Te követésed az önmegtagadás és a kereszthordozás útja. Kérlek, mutasd meg népednek az igazságot, amely a Te törvényedben van. Csak egy igazság van: a szeretet törvénye, amely az üdvösségre visz. A gyûlölet és a hazugság pedig a kárhozatba taszít. Kérlek, adj tisztánlátást, hogy meg tudják különböztetni a jót a rossztól, hogy felismerjenek Téged, a jó Pásztort, és engedelmeskedjenek Neked. Felismerjék a sátánt, a hazugság atyját, és megvessék azt. Jézusom, Te vagy az örök élet, mert Te feltámadtál a halálból, és mi is fel fogunk támadni, ha hiszünk Benned. Kérlek, add nekünk mindig ezt az élõ hitet, hogy minden keserûség és nehézség közepette határtalanul bízzunk Benned, és kegyelmed erejével mindig felkeljünk eleséseinkbõl. Jézusom, Te az Atya jobbján ülsz, és onnan leszel eljövendõ ítélni eleveneket és holtakat. Kérlek, add meg nekünk a kegyelmet, hogy a halál küszöbét bûn nélkül lépjük át, és az ítéletkor a Te Jobbodon állhassunk az áldottak között. Ámen.”

 

Minden tavaszi hónapban 2-án hozzászólásai

Szólj hozzá

Mt 24, 2: „(Jézus) szólt hozzájuk: »Ugye, látjátok ezeket mind? Bizony, mondom nektek: Nem marad itt kő kövön, ami el ne pusztulna.«” És ehhez mondja az Úr: Ez nem csak Jeruzsálemre vonatkozott akkor, hanem most az egész világra. Hatalmas háború jön. Mentsétek el az írásokat, nyomtassatok ki mindent, ne várjatok vele! A napot és az órát nem tudhatjátok, de nagyon közel van.” 21-22: „Mert olyan nagy szorongattatás lesz akkor, amilyen még nem volt a világ kezdetétől mostanáig, és nem is lesz többé. Ha meg nem rövidítenék azokat a napokat, nem menekülne meg egyetlen élőlény sem; de a választottakért megrövidítik azokat a napokat.” 33: „közel van”



 

 

 

 

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

2022. május 2-a óta szerkeszthetlenek:

2009. április 1. 17:00
Amikor elkezdődik a megigért kiválasztás, a jók egyre jobbak, a gonoszok egyre elvetemültebbekké válnak, ha nem térnek le a BŰN széles útjáról.

2009. április 2. 9:00
... Ne azt nézzed, MIKOR, hanem azt Mennyien Maradunk?

2009. április 3. 6:15
... Az élet kegyelmi áldás

2009. április 5. 6:08
... keresd a jót, a gonoszt feledd el, Keresd a jót, a gonoszt fedd meg a nevemben.

2009.augusztus 11. 7:07
MIT GONDOLSZ, HÁNY EMBERNEK FOG FÉNYLENI AZ ARCA A NAGY FIGYELMEZTETÉS IDEJÉN? MEGTESZEL-E ÉRTE MINDENT?


"...Hogyan válhat az összes engesztelő közösség: az öröm, a remény és a szeretet megélőivé? Kiengesztelődésetek második évfordulóján néhány tanácsot adok nektek:..."
A SZŰZANYA ÜZENETE A VÁCI, A SOPRONI, A MOHÁCSI ÉS AZ EGÉSZ ENGESZTELŐ KÖZÖSSÉG RÉSZÉRE, KIENGESZTELŐDÉSETEK MÁSODIK ÉVFORDULÓJÁRA (VÁC, 2009 OKTÓBER 24.)

Szeretett engesztelő gyermekeim! Megköszönöm nektek a Szentháromság, Szent István Királyotok és az összes magyar szentek nevében, hogy évről-évre, áldozatok árán is találkoztok és megünnepelitek felejthetetlen kiengesztelődésetek évfordulóját.

Az elmúlt időben boldogan jelentettem be nektek a Szentháromság megbízásából, hogy Vác az öröm, Sopron a remény és Mohács a szeretet városává kell váljon. Ezeket a magasztos tulajdonságokat várja el a Szentháromság elsősorban az összes magyar engesztelő közösségtől.

Hogyan válhat az összes engesztelő közösség: az öröm, a remény és a szeretet megélőivé? Kiengesztelődésetek második évfordulóján néhány tanácsot adok nektek:

Úgy, ha tudatosítjátok, hogy Országotokat a Szentháromság megjelölte és lefoglalta Önmagának.

Úgy, ha minden vasárnapi és ünnepnapi szentmisén tudatosítjátok, a keresztrefeszített Jézus nemcsak János apostolt, hanem titeket is Rám bízott és engem meg Rátok. Azóta az Én Országom, Népem és Gyermekeim lettetek, Én pedig a ti Édesanyátok lettem.

Úgy, ha főpapjaitok és papjaitok Szent István királyotok lelkületével, minden évben, a nemzeti ünnepeteken, megismétlik a felajánlást és tudatosítják azt az egész nemzetben. Ez azért fontos a számotokra, mert a kapott rosszat nagyon nehezen felejtitek el, de a jót nagyon hamar.

Úgy, ha ti engesztelők, minden hónap elsőszombatján ünnepélyesen felajánljátok önmagatokat, családotokat, lelki közösségeteket az Én kezeim által a Szentháromságnak.

Úgy, ha életetek jelmondatává választjátok legalább az egyik szentírási kijelentést: „Örvendjetek az Úrban szüntelen!” „Reménykedjetek a reménytelenségben is!” „Arról ismernek meg titeket, hogy az Én tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt!”

Úgy, ha minden nap élitek a kiengesztelődést: Istennel, felebarátotokkal és önmagatokkal!

Úgy, ha életetek jelen helyzetét, Istennel élitek meg, tudva azt, „az Isten szeretőknek minden a javukra válik!”

Úgy, ha felszámoljátok magatokban az elégedetlenséget és megtanultok hálálkodni: egy darab kenyérért, egy pohár vízért, egy meleg ruháért,...

Úgy, ha megtanultok harcolni a Gonosszal, a bűneitekkel és vállaljátok az emberek részéről a rágalmakat és Isten részéről még a teljes elhagyatottságot is!

Úgy, ha megtanultok engesztelni: imával, böjttel, jócselekedettel, szenvedéssel!

Úgy, ha megtanultok engesztelni: értelmetekkel, érzelmeitekkel, akaratotokkal, fantáziátokkal, emlékezőtehetségetekkel, szívetekkel, vágyaitokkal,... úgy, hogy ezeket csak az Isten szolgálatára szentelitek.

Úgy, ha megtanultok napi 24 órás engesztelőkké válni! Ezt úgy tehetitek meg, ha az állandó öröm, a szeretet, a reménység, a béke, az Istenre való teljes ráhagyatkozás,... mindig ott él a szívetekben. Ha megtanultok így élve, engesztelni, akkor Isten kegyelme folyamatosan fog áradni a szívetekbe és általatok a családotokba és az egész világba.

A Szentháromság, Általam áld meg benneteket az igazi engesztelő hivatás kegyelmével!

2010. május 12. 11:38

Hamarosan, amit nem a szeretet épített leromboltatik.

2010. augusztus 11. 6:55

Az igazság ismerete félelemre képes, mivel a színtiszta meztelen valóság!

2010. október 22. 13:33
Szálljon magába minden lélek,
Szálljatok magatokba mindnyájan.

2012. január 16. 6:12
Uram irgalmazz! Krisztus kegyelmezz! Szentlélek védelmezz!


2018. szeptember .29-30 között volt Az Összes Szent Angyallal való szövetség kötés Leányfaluban. Előtte 2013. október 19-én Vácott, a hetedik kiengesztelési találkozón.

 

 

0.011 mp