Minden őszi hónapban 16-án

Ima az Üvözülésért

Minden gyermekemnek, ha csak családjuk iránti szeretetből teszik is, rá kell ébredniük erre a gonoszságra, hogyha meg akarják egymást menteni. Szeretetem továbbra is vezetni fogja őket, ha most Hozzám fordulnak. Sohasem szabad félniük megtérni (felém fordulni), mondván a következőket: „Ó Uram, vezess engem birodalmadba, és védj meg engem a sötétségtől, amely elborította lelkemet. Hallgass meg most, ó Szent Szív, és jóságod által add, hogy szereteted fénye és védelme ragyogjon át engem.”

Mindazon gyermekeim, akik elimádkozzák ezt az imát, meghallgattatnak. Könyörgéseik megmentésükért, és azokért, akiket szeretnek, meghallgatásra találnak.




„Imádott Jézusom! Te a keresztfán ezt mondtad: „Szomjazom.” A lelkünkre szomjazol a világ végezetéig. Egy lettél közülünk, mert külsőre olyan voltál, mint egy Ember. Teljesen elrejtetted Istenségedet. Csak csodáid igazolták Isteni mivoltodat. Sokan nem hittek Benned, Názáretben. Ott nem is tudtál csodákat tenni. (Mt.13,58) Minden a mi szabad akaratunkon múlik. Te ma is teszel csodákat ott, ahol élő hittel hiszik, hogy Te ugyanaz vagy tegnap, ma és mindörökké. Ahol kérnek, hogy jöjj közéjük, és cselekedj, ott gyógyítasz, békét teremtesz, és szeretetre gyújtod a szíveket. De ma oly kevesen vannak, akik hisznek Benned, és Téged kérnek, hogy orvosold bajaikat. A mai ember önálló. Ő maga akarja megoldani gondjait. Neked hátat fordít, mert gőgös. El is rontja egész életét, a sátán meg a pokolba taszítja.

Jézusom, Királyom! Te Mindenható vagy. Kérlek, add kegyelmedet e bűnös nemzedéknek, hogy higgyenek Benned, csak Rád hagyatkozzanak, és üdvözüljenek! Maradj velünk! A mi hittel teli imánkra változtasd meg ezt a világot! Hitetlenség helyett adj hitet, gyűlölet helyett szeretetet, bosszú helyett megbocsátást, fösvénység helyett adakozást! Kérlek, rombold le a bálványokat: a mammonimádást, a test bűnös vágyait, és a hatalmaskodást! Egyedül Istent imádjuk! Tagadjuk meg magunkat, és éljünk Neked tetsző szent tisztaságban, életszentségben! Engedelmeskedjünk törvényeidnek! Egyedül Te légy az Úr fölöttünk! Kérlek, add, hogy a Te szemeddel lássunk! Ne merüljünk el a földi dolgokban! Emeljük tekintetünket az odafenn valókra! Téged lássunk mindig magunk előtt, hogy mennyit szenvedtél a mi üdvösségünkért a keresztfán! Tanuljuk meg végre, hogy nem vagyunk a magunkéi! Nagy volt a mi váltságdíjunk. Egyedül Neked tartozunk azzal, hogy mindig a Te akaratodat tegyük. Így nyerjük el az örök boldogságot. Ámen.”





„Segíts nekem Istenem, kitartani és nem feladni!”




Uram, szeretnék minden nap időt tölteni veled. Szeretnélek személyesen megismerni, Jézus. Szeretnék olyannyira megtelni örömmel és bátorsággal, hogy az emberek azt mondhassák rólam, hogy "ez az ember Jézussal jár." Kérlek, segíts, hogy ne ismerjek félelmet, ha az iazságról van szó. A Te nevedért kérlek, ámen.

Minden őszi hónapban 16-án hozzászólásai

Szólj hozzá

Mt 24, 2: „(Jézus) szólt hozzájuk: »Ugye, látjátok ezeket mind? Bizony, mondom nektek: Nem marad itt kő kövön, ami el ne pusztulna.«” És ehhez mondja az Úr: Ez nem csak Jeruzsálemre vonatkozott akkor, hanem most az egész világra. Hatalmas háború jön. Mentsétek el az írásokat, nyomtassatok ki mindent, ne várjatok vele! A napot és az órát nem tudhatjátok, de nagyon közel van.” 21-22: „Mert olyan nagy szorongattatás lesz akkor, amilyen még nem volt a világ kezdetétől mostanáig, és nem is lesz többé. Ha meg nem rövidítenék azokat a napokat, nem menekülne meg egyetlen élőlény sem; de a választottakért megrövidítik azokat a napokat.” 33: „közel van”



 

 

 

 

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

2022. május 2-a óta szerkeszthetlenek:

2009. április 1. 17:00
Amikor elkezdődik a megigért kiválasztás, a jók egyre jobbak, a gonoszok egyre elvetemültebbekké válnak, ha nem térnek le a BŰN széles útjáról.

2009. április 2. 9:00
... Ne azt nézzed, MIKOR, hanem azt Mennyien Maradunk?

2009. április 3. 6:15
... Az élet kegyelmi áldás

2009. április 5. 6:08
... keresd a jót, a gonoszt feledd el, Keresd a jót, a gonoszt fedd meg a nevemben.

2009.augusztus 11. 7:07
MIT GONDOLSZ, HÁNY EMBERNEK FOG FÉNYLENI AZ ARCA A NAGY FIGYELMEZTETÉS IDEJÉN? MEGTESZEL-E ÉRTE MINDENT?


"...Hogyan válhat az összes engesztelő közösség: az öröm, a remény és a szeretet megélőivé? Kiengesztelődésetek második évfordulóján néhány tanácsot adok nektek:..."
A SZŰZANYA ÜZENETE A VÁCI, A SOPRONI, A MOHÁCSI ÉS AZ EGÉSZ ENGESZTELŐ KÖZÖSSÉG RÉSZÉRE, KIENGESZTELŐDÉSETEK MÁSODIK ÉVFORDULÓJÁRA (VÁC, 2009 OKTÓBER 24.)

Szeretett engesztelő gyermekeim! Megköszönöm nektek a Szentháromság, Szent István Királyotok és az összes magyar szentek nevében, hogy évről-évre, áldozatok árán is találkoztok és megünnepelitek felejthetetlen kiengesztelődésetek évfordulóját.

Az elmúlt időben boldogan jelentettem be nektek a Szentháromság megbízásából, hogy Vác az öröm, Sopron a remény és Mohács a szeretet városává kell váljon. Ezeket a magasztos tulajdonságokat várja el a Szentháromság elsősorban az összes magyar engesztelő közösségtől.

Hogyan válhat az összes engesztelő közösség: az öröm, a remény és a szeretet megélőivé? Kiengesztelődésetek második évfordulóján néhány tanácsot adok nektek:

Úgy, ha tudatosítjátok, hogy Országotokat a Szentháromság megjelölte és lefoglalta Önmagának.

Úgy, ha minden vasárnapi és ünnepnapi szentmisén tudatosítjátok, a keresztrefeszített Jézus nemcsak János apostolt, hanem titeket is Rám bízott és engem meg Rátok. Azóta az Én Országom, Népem és Gyermekeim lettetek, Én pedig a ti Édesanyátok lettem.

Úgy, ha főpapjaitok és papjaitok Szent István királyotok lelkületével, minden évben, a nemzeti ünnepeteken, megismétlik a felajánlást és tudatosítják azt az egész nemzetben. Ez azért fontos a számotokra, mert a kapott rosszat nagyon nehezen felejtitek el, de a jót nagyon hamar.

Úgy, ha ti engesztelők, minden hónap elsőszombatján ünnepélyesen felajánljátok önmagatokat, családotokat, lelki közösségeteket az Én kezeim által a Szentháromságnak.

Úgy, ha életetek jelmondatává választjátok legalább az egyik szentírási kijelentést: „Örvendjetek az Úrban szüntelen!” „Reménykedjetek a reménytelenségben is!” „Arról ismernek meg titeket, hogy az Én tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt!”

Úgy, ha minden nap élitek a kiengesztelődést: Istennel, felebarátotokkal és önmagatokkal!

Úgy, ha életetek jelen helyzetét, Istennel élitek meg, tudva azt, „az Isten szeretőknek minden a javukra válik!”

Úgy, ha felszámoljátok magatokban az elégedetlenséget és megtanultok hálálkodni: egy darab kenyérért, egy pohár vízért, egy meleg ruháért,...

Úgy, ha megtanultok harcolni a Gonosszal, a bűneitekkel és vállaljátok az emberek részéről a rágalmakat és Isten részéről még a teljes elhagyatottságot is!

Úgy, ha megtanultok engesztelni: imával, böjttel, jócselekedettel, szenvedéssel!

Úgy, ha megtanultok engesztelni: értelmetekkel, érzelmeitekkel, akaratotokkal, fantáziátokkal, emlékezőtehetségetekkel, szívetekkel, vágyaitokkal,... úgy, hogy ezeket csak az Isten szolgálatára szentelitek.

Úgy, ha megtanultok napi 24 órás engesztelőkké válni! Ezt úgy tehetitek meg, ha az állandó öröm, a szeretet, a reménység, a béke, az Istenre való teljes ráhagyatkozás,... mindig ott él a szívetekben. Ha megtanultok így élve, engesztelni, akkor Isten kegyelme folyamatosan fog áradni a szívetekbe és általatok a családotokba és az egész világba.

A Szentháromság, Általam áld meg benneteket az igazi engesztelő hivatás kegyelmével!

2010. május 12. 11:38

Hamarosan, amit nem a szeretet épített leromboltatik.

2010. augusztus 11. 6:55

Az igazság ismerete félelemre képes, mivel a színtiszta meztelen valóság!

2010. október 22. 13:33
Szálljon magába minden lélek,
Szálljatok magatokba mindnyájan.

2012. január 16. 6:12
Uram irgalmazz! Krisztus kegyelmezz! Szentlélek védelmezz!


2018. szeptember .29-30 között volt Az Összes Szent Angyallal való szövetség kötés Leányfaluban. Előtte 2013. október 19-én Vácott, a hetedik kiengesztelési találkozón.

 

 

0.002 mp