Minden nyári hónapban 5-én

 

A Keresztes Imahadjárat 112. imája „Az Üdvösség Kegyelméért”

Legdrágább Jézusom, hívlak Téged, hogy különleges Kegyelmeddel, az Üdvösség Kegyelmével borítsd be azok lelkét, akiket a Sátán megfertőzött.
Szabadítsd ki szegény lelküket a gonosz fogságból, amiből nem tudnak kiszabadulni. Ámen.




IMA A SÁTÁN ÉS AZ Ő CSATLÓSAI ELLEN ARATOTT GYŐZELEMÉRT
 

A mi Urunk, Jézus Krisztus Kálvária hegyén keresztre feszítésének, és szent halálának minden ellenségei, a sötétség és romlottság fejedelme, minden hazugság atyja: én kiállok az Úr Jézus halála mellett, felajánlom a Mennyei Atyának az Ő fájdalmait, Szent Sebeit, Szent Bal Kezéből kifolyó minden csepp Drága Vérét, a ti bukásotokért,megsemmisítésetekért és megbüntetésetekért. Amen


„Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!”


‘Drága Istenem! Köszönöm, hogy szeretsz engem és hogy meg akarsz óvni attól, hogy más dolgoktól függjek Te helyetted. Bocsáss meg, hogy volt, amikor a munkámtól vagy más emberektől tettem magam függővé és nem Tőled. Köszönöm, hogy nem feledkeztél meg rólam. Uram, az előttem álló napok kissé félelemmel töltenek el, de már értem, hogy a csodához vezető út nehéz terepen visz át, hogy a csoda forrása nem várt helyről ered, és hogy nem magamnak kell megoldani ezt, hanem Benned kell bíznom.

Amikor szólsz, hogy mit tegyek, még ha nem is értem, akkor is meg fogom tenni, amit kérsz tőlem. Segíts emlékeznem arra, hogy rajtad kívül másra nincs szükségem, és hogy ahová vezetsz, ott gondomat viseled. Meg akarok tanulni nap mint nap bízni Benned. A Te útjaidon szeretnék járni, nem a saját utaimon. Téged akarlak követni. Kérlek, ments meg engem és jöjj az életembe. Megvallom azt az ígéreted, hogy ha bízom benned, gondomat fogod viselni és betöltöd minden szükségem. Jézus nevében mondtam ezt az imát. Ámen.’




Drága Jézusom! Imádott Királyom! Köszönöm, hogy elfogadsz és szeretsz engem úgy, amint vagyok. Köszönöm, hogy nem nézed semmiségemet, hanem végtelen szeretetedben az én megmentésemet akarod. Éppen ezért most én sem tekintek magamra, hanem egyedül Rád, Aki itt és most az én pici szívem boldog Királya vagy. Teljes szívemből imádlak, dicsőítelek és magasztallak Téged, és hálát adok Neked. Imámmal csatlakozom legszentebb Édesanyádhoz, az ég összes szentjéhez és szent angyalához. Kérlek, add, hogy mindig Téged imádjalak a szívemben, akkor is, ha már kimentem a templomból. Tudatosítsam magamban, hogy Te velem akarsz maradni mindig, és kitartasz a lelkemben egyik szentáldozástól a másikig.





„Ima papok számára:

Imádott Krisztusom! Te, Aki meghívtál engem a papi szolgálatra, őrizz meg Magadnak tisztán és szentül, lelki- testi épségben. Add, hogy hűséges legyek Hozzád mindhalálig, és elnyerjem az örök életet. Ámen.”





“Imádott Jézusom! Szeretlek. Szívem minden erejével imádlak, és csak Téged akarlak szolgálni, imádni utolsó leheletemig! Ha Te úgy akarod, meg akarlak vallani mindenki előtt, még üldözőim előtt is. Ha Te úgy akarod, az életemet is oda akarom adni Érted, én imádott Üdvözítőm, amiképpen Te is értem adtad. Nagyon-nagyon szeretlek Téged! Mindig meg akarom tartani törvényeidet, és Irántad való szeretetemből megbocsátok szívből minden ellenségemnek. Imádkozom értük, és kérem rájuk a Te áldásodat.

Jézusom, imádott Királyom! Légy az én Közbenjáróm az Atyánál! Azt kérem Tőled, hogy minden ember üdvözüljön! Lelkeket akarok menteni a Te dicsőségedre! Ehhez kérem a Te, és az Atya kegyelmét. Ámen.”




„Istenem, rád akarok figyelni, és nem a kétség hangjaira. Közel akarok kerülni hozzád és jobban megismerni téged. Hallani akarlak, és megígérem, hogy utána engedelmeskedem neked. Az egyik olyan ember akarok lenni, akit tudsz használni és megáldani."




Jézus, szabadító Urunk! Kérlek, szabadíts meg minket a sátán minden kísértésétől! Ne engedd, hogy úrrá legyen rajtunk! Taposd el a kígyót, és tedd ártalmatlanná! Kötözd meg, és taszítsd a pokol fenekére! Nekünk pedig add meg a Te békédet és szeretetedet, hogy békében és nyugalomban éljünk! Téged dicsőítsünk és hálát adjunk Neked! Odaát pedig elnyerjük az örök életet!



Jöjj, Szentlélek, jöjj, és ne késlekedj, mert vágyva vágyunk egyesülni Veled, vigaszt nyújtani a Te vigasztalásoddal, erőt meríteni a Te erőddel, és másoknak segítségre sietni. Amen.




Urunk, késztess bennünket, hogy figyelmünket feléd fordítsuk, a mi Istenünkre, Izrael Szentjére. Változtass meg minket teljesen. Segíts, hogy elhagyjuk végre azokat a testies megnyilvánulásokat, amiket még mindig használtunk, amikor fenyegetve vagy összezavarodva éreztük magunkat. Taníts bennünket, hogy felvegyük mindazokat a lelki fegyvereket, amiket nekünk adtál. Királyunk vagy, mi pedig a te fiaid és leányaid vagyunk. Segíts, hogy növekedhessünk az érettségben és a hit teljességében. Ámen.

Minden nyári hónapban 5-én hozzászólásai

Szólj hozzá

Mt 24, 2: „(Jézus) szólt hozzájuk: »Ugye, látjátok ezeket mind? Bizony, mondom nektek: Nem marad itt kő kövön, ami el ne pusztulna.«” És ehhez mondja az Úr: Ez nem csak Jeruzsálemre vonatkozott akkor, hanem most az egész világra. Hatalmas háború jön. Mentsétek el az írásokat, nyomtassatok ki mindent, ne várjatok vele! A napot és az órát nem tudhatjátok, de nagyon közel van.” 21-22: „Mert olyan nagy szorongattatás lesz akkor, amilyen még nem volt a világ kezdetétől mostanáig, és nem is lesz többé. Ha meg nem rövidítenék azokat a napokat, nem menekülne meg egyetlen élőlény sem; de a választottakért megrövidítik azokat a napokat.” 33: „közel van”



 

 

 

 

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

2022. május 2-a óta szerkeszthetlenek:

2009. április 1. 17:00
Amikor elkezdődik a megigért kiválasztás, a jók egyre jobbak, a gonoszok egyre elvetemültebbekké válnak, ha nem térnek le a BŰN széles útjáról.

2009. április 2. 9:00
... Ne azt nézzed, MIKOR, hanem azt Mennyien Maradunk?

2009. április 3. 6:15
... Az élet kegyelmi áldás

2009. április 5. 6:08
... keresd a jót, a gonoszt feledd el, Keresd a jót, a gonoszt fedd meg a nevemben.

2009.augusztus 11. 7:07
MIT GONDOLSZ, HÁNY EMBERNEK FOG FÉNYLENI AZ ARCA A NAGY FIGYELMEZTETÉS IDEJÉN? MEGTESZEL-E ÉRTE MINDENT?


"...Hogyan válhat az összes engesztelő közösség: az öröm, a remény és a szeretet megélőivé? Kiengesztelődésetek második évfordulóján néhány tanácsot adok nektek:..."
A SZŰZANYA ÜZENETE A VÁCI, A SOPRONI, A MOHÁCSI ÉS AZ EGÉSZ ENGESZTELŐ KÖZÖSSÉG RÉSZÉRE, KIENGESZTELŐDÉSETEK MÁSODIK ÉVFORDULÓJÁRA (VÁC, 2009 OKTÓBER 24.)

Szeretett engesztelő gyermekeim! Megköszönöm nektek a Szentháromság, Szent István Királyotok és az összes magyar szentek nevében, hogy évről-évre, áldozatok árán is találkoztok és megünnepelitek felejthetetlen kiengesztelődésetek évfordulóját.

Az elmúlt időben boldogan jelentettem be nektek a Szentháromság megbízásából, hogy Vác az öröm, Sopron a remény és Mohács a szeretet városává kell váljon. Ezeket a magasztos tulajdonságokat várja el a Szentháromság elsősorban az összes magyar engesztelő közösségtől.

Hogyan válhat az összes engesztelő közösség: az öröm, a remény és a szeretet megélőivé? Kiengesztelődésetek második évfordulóján néhány tanácsot adok nektek:

Úgy, ha tudatosítjátok, hogy Országotokat a Szentháromság megjelölte és lefoglalta Önmagának.

Úgy, ha minden vasárnapi és ünnepnapi szentmisén tudatosítjátok, a keresztrefeszített Jézus nemcsak János apostolt, hanem titeket is Rám bízott és engem meg Rátok. Azóta az Én Országom, Népem és Gyermekeim lettetek, Én pedig a ti Édesanyátok lettem.

Úgy, ha főpapjaitok és papjaitok Szent István királyotok lelkületével, minden évben, a nemzeti ünnepeteken, megismétlik a felajánlást és tudatosítják azt az egész nemzetben. Ez azért fontos a számotokra, mert a kapott rosszat nagyon nehezen felejtitek el, de a jót nagyon hamar.

Úgy, ha ti engesztelők, minden hónap elsőszombatján ünnepélyesen felajánljátok önmagatokat, családotokat, lelki közösségeteket az Én kezeim által a Szentháromságnak.

Úgy, ha életetek jelmondatává választjátok legalább az egyik szentírási kijelentést: „Örvendjetek az Úrban szüntelen!” „Reménykedjetek a reménytelenségben is!” „Arról ismernek meg titeket, hogy az Én tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt!”

Úgy, ha minden nap élitek a kiengesztelődést: Istennel, felebarátotokkal és önmagatokkal!

Úgy, ha életetek jelen helyzetét, Istennel élitek meg, tudva azt, „az Isten szeretőknek minden a javukra válik!”

Úgy, ha felszámoljátok magatokban az elégedetlenséget és megtanultok hálálkodni: egy darab kenyérért, egy pohár vízért, egy meleg ruháért,...

Úgy, ha megtanultok harcolni a Gonosszal, a bűneitekkel és vállaljátok az emberek részéről a rágalmakat és Isten részéről még a teljes elhagyatottságot is!

Úgy, ha megtanultok engesztelni: imával, böjttel, jócselekedettel, szenvedéssel!

Úgy, ha megtanultok engesztelni: értelmetekkel, érzelmeitekkel, akaratotokkal, fantáziátokkal, emlékezőtehetségetekkel, szívetekkel, vágyaitokkal,... úgy, hogy ezeket csak az Isten szolgálatára szentelitek.

Úgy, ha megtanultok napi 24 órás engesztelőkké válni! Ezt úgy tehetitek meg, ha az állandó öröm, a szeretet, a reménység, a béke, az Istenre való teljes ráhagyatkozás,... mindig ott él a szívetekben. Ha megtanultok így élve, engesztelni, akkor Isten kegyelme folyamatosan fog áradni a szívetekbe és általatok a családotokba és az egész világba.

A Szentháromság, Általam áld meg benneteket az igazi engesztelő hivatás kegyelmével!

2010. május 12. 11:38

Hamarosan, amit nem a szeretet épített leromboltatik.

2010. augusztus 11. 6:55

Az igazság ismerete félelemre képes, mivel a színtiszta meztelen valóság!

2010. október 22. 13:33
Szálljon magába minden lélek,
Szálljatok magatokba mindnyájan.

2012. január 16. 6:12
Uram irgalmazz! Krisztus kegyelmezz! Szentlélek védelmezz!


2018. szeptember .29-30 között volt Az Összes Szent Angyallal való szövetség kötés Leányfaluban. Előtte 2013. október 19-én Vácott, a hetedik kiengesztelési találkozón.

 

 

0.013 mp