Minden nyári hónapban 26-án

(69) -Ima Isten, az Atyához, az Ő Isteni Akaratának elfogadásáért.

Mindenható Isten, én elfogadom Isteni Akaratodat.
Segíts gyermekeidnek elfogadni azt.
Állítsd meg a Sátánt, hogy ne tudja megvonni gyermekeid jogát Atyjuk örökségétől
Ne engedd soha, hogy feladjuk az örökségünkért, a Paradicsomért folytatott harcunkat
Hallgasd meg azon kérésünket, hogy a Sátán és bukott angyalai száműzve legyenek
Arra kérlek drága Atyám, hogy Irgalmasságod által tisztítsd meg a Földet és boríts be minket Szentlelkeddel
Vezess minket, hogy megalkossuk legszentebb Hadseregedet, amely rendelkezik azzal a hatalommal, hogy örökre száműzze a fenevadat. Ámen.


 

Imahadjárat (111) Szenteljétek gyermekeiteket Jézus Krisztusnak

Ó, Üdvösség drága Anyja,
Fiadnak szentelem gyermekeimet (a gyermek/ek nevének felsorolása itt), hogy Ő elhozhassa számukra a lelki békét és a szív szeretetét.
Kérlek, imádkozz, hogy gyermekeimet Irgalmas Karjaiba ölelje Fiad, és megóvja őket minden veszedelemtől.

Segítsd meg őket, hogy hűek maradjanak Isten Szent Igéjéhez, különösen akkor, amikor arra csábítják őket, hogy elforduljanak Tőle. Ámen.”



„Áldalak Téged Atyám a Szentlélek által, Aki a semmiből megteremtettél, Magadhoz vonzottál, hogy dicsőítsem Szent Nevedet.

Áldalak és magasztallak Téged Szent Fiadért, Akit elküldtél, hogy megismertesse velünk Szent Tanításodat, az Igét. Ő Maga lett a megtestesült Ige, mert megvalósította Tanításodat, ezzel példát adott nekünk. Ő Maga a szeretet, Aki úgy szeretett minket, méltatlan bűnösöket, hogy az életét adta értünk, hogy el ne vesszünk, hanem örökké éljünk.
Áldott légy Atyám, a Te Szent Fiadért, Aki példaképünk, Üdvözítőnk és Megváltónk.
Áldalak Téged Atyám, Aki elküldted nekünk a Szentlelket, Aki imádkozik bennünk, és elvezet Hozzád az örök életre. Áldott légy Atyám a Szentlélek Istenért, Aki befejezi Krisztus megváltásának művét. Eszünkbe juttatja az Igét, és segít azt tettekre váltani.
Hőn szerető Mennyei Örök Édesatyám! Tebenned áldom és imádom Fiadat, Jézus Krisztust, Aki ezt mondta: „Aki Engem lát, látja az Atyát is. Az Atya és Én egy vagyunk. Az Atya Bennem van, és Én Őbenne vagyok.” Köszönöm Neked Istenem, jó Atyám, Szent Fiadat, Aki Emberré lett, hogy üdvözítsen minket.
Hőn imádott Mennyei szerető Örök Édesatyám! Kérlek, fogadj be minket országodba a Te Szent Fiadért, Üdvözítő Istenünkért! Ámen.”





"Drága Atyám! Te vagy az Isten, én nem. Elküldted Jézust, hogy legyen a Megváltóm, ezért meg kell hogy meneküljek. Szükségem van a megbocsátásodra azokban a dolgokban, amiket elrontottam az életben. Szükségem van arra, hogy egy új kezdetet adj az életemnek. Szükségem van a segítségedre, hogy megismerhessem az életem célját. Kapcsolatot szeretnék kezdeni veled. Arra kérlek, hogy jöjj az életembe! Meg akarok tanulni bízni benned. Meg akarok tanulni szeretni téged. Meg akarok tanulni szeretni másokat, úgy ahogy azt te elvárod tőlem. Tehát ma alázatosan, őszintén és egyenesen arra kérlek téged, hogy ments meg, ahogy beléd helyezem bizodalmam. Jézus nevében imádkozom. Ámen"




„Drága Istenem, beismerem, hogy gondjaim vannak a haragommal. Megengedem másoknak, hogy felvigyék a cukromat, bosszút állok és nem gondolkodom mielőtt beszélek. A Te segítségedet kérem! Segíts, hogy gondolkodjak mielőtt reagálok! Segíts, hogy megfelelő képpen engedjem ki a dühömet! Segíts, hogy teljesen magamra találjak benned! Teljesen nyitott vagyok előtted. Jöjj be az életembe! Ments meg! Változtasd meg az életemet, ahogy csak Te tudod megtenni! A Jézus nevében kérlek. Ámen.”





„Édes Istenem! Kérlek, bocsáss meg nekem, mikor olyan dolgokra költöttem, amelyek nem tartanak örökké! A mennybe szeretnék befektetni, az Isteni alapba. A te szent akaratod szerint szeretném használni a pénzem. A mai nappal azt a kötelezettséget vállaltam, hogy a pénzemet jellemem, lelki erőm, bölcsességem és tudásom növekedésére használjam, és azzá formálódjak, amilyennek Te szeretnél látni. Segíts meglátni, hogyan használhatom fel mindazt, amit nekem adtál, hogy megerősítsem a kapcsolataim és megmutassam a szeretetemet Krisztusban való testvéreim iránt. Az örökkévalóságba szeretnék befektetni, oly módon, hogy a pénzemet mások szolgálatára használom. Meg szeretném tanulni, hogyan legyek nagylelkű. Áldás szeretnék lenni mások számára. A pénzem használatával Hozzád szeretném vezetni az embereket. Azzal, hogy adtam, azt szeretném, hogy mások a mennyországba jussanak. A szolgálataim és cselekedeteim révén szeretném hirdetni az evangéliumot. Mennyei Atyám, meg szeretném mutatni, hogy hol vannak a kincseim azáltal, hogy az adományaimmal és az ajándékaimmal az örökkévalóságba fektetek be. Tisztelni szeretnélek azzal is, hogy minden bevételem első részét neked adom. Fel akarom adni a pénz utáni sóvárgásom, hogy Te, Mindenható Isten legyél az én kincsem. Kérlek, segíts emlékezni: Nem vagyok bolond, hogy lemondjak arról, amit nem tudok megtartani, hogy elnyerjem azt, amit nem tudok elveszíteni. Jézus nevében kérlek Téged. Ámen.”




„Jézusom, a Te kínszenvedésed örök érdemeiért kérlek, add meg nekem mindazt, amit meg akarsz adni, és őrizz meg mindattól, amitől meg akarsz óvni.”


„Jézusom, Királyom, örök Boldogságom! Még a Neved is felvidít, amikor kimondom. Te vagy szívem öröme. Ha Rád gondolok, elömlik bennem az Irántad érzett szeretet. A lelkem megtelik örömmel és békével. Hálát adok Neked, hogy meghívtál, és szolgálhatok Neked. Köszönöm, hogy Hozzád tartozom. Imádott Jézusom! Mikor mehetek már Szent Színed elé? Jobban szomjazom Szent Színed látására, mint szarvas a hűs forrás vizére! Jézusom, örömöm, örök boldogságom! Te vagy minden reményem, örök biztonságom. Nélküled halott lennék, de Te vagy örök életem. Ó mily jó, és gyönyörűséges a Te társaságod, és amikor kinyilatkoztatod Magad nekem! Én is úgy vagyok, mint Mária, aki a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha. Csak ülök a lábadnál, és iszom szavaidat. Tanításod örök életté válik bennem. Szavaid az én drága kincsem. Kívánatosabbak számomra a színtiszta aranynál.

 

Ó Jézusom, Isteni Szerelmem! Köszönöm, hogy kiválasztottál Magadnak, lehajolsz, és beszélsz hozzám. Köszönöm, hogy rozsdás vízcsapod, kicsi ceruzád lehetek. Áldott légy érte Jézusom, hogy engem is felfogadtál szőlőmunkásaid közé! Köszönöm, hogy általam hirdeted az Evangéliumot, hogy engem is lélekhalásszá tettél. Minden vágyam az, hogy tökéletesen megfeleljek elvárásodnak! Lelkeket mentsek Neked, akik mindörökké szeretnek és dicsőítenek majd Téged. Egyedül ezt kérem Tőled a Te mind nagyobb dicsőségedre. Ámen.”

 


Minden nyári hónapban 26-án hozzászólásai

Szólj hozzá

Mt 24, 2: „(Jézus) szólt hozzájuk: »Ugye, látjátok ezeket mind? Bizony, mondom nektek: Nem marad itt kő kövön, ami el ne pusztulna.«” És ehhez mondja az Úr: Ez nem csak Jeruzsálemre vonatkozott akkor, hanem most az egész világra. Hatalmas háború jön. Mentsétek el az írásokat, nyomtassatok ki mindent, ne várjatok vele! A napot és az órát nem tudhatjátok, de nagyon közel van.” 21-22: „Mert olyan nagy szorongattatás lesz akkor, amilyen még nem volt a világ kezdetétől mostanáig, és nem is lesz többé. Ha meg nem rövidítenék azokat a napokat, nem menekülne meg egyetlen élőlény sem; de a választottakért megrövidítik azokat a napokat.” 33: „közel van”



 

 

 

 

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

2022. május 2-a óta szerkeszthetlenek:

2009. április 1. 17:00
Amikor elkezdődik a megigért kiválasztás, a jók egyre jobbak, a gonoszok egyre elvetemültebbekké válnak, ha nem térnek le a BŰN széles útjáról.

2009. április 2. 9:00
... Ne azt nézzed, MIKOR, hanem azt Mennyien Maradunk?

2009. április 3. 6:15
... Az élet kegyelmi áldás

2009. április 5. 6:08
... keresd a jót, a gonoszt feledd el, Keresd a jót, a gonoszt fedd meg a nevemben.

2009.augusztus 11. 7:07
MIT GONDOLSZ, HÁNY EMBERNEK FOG FÉNYLENI AZ ARCA A NAGY FIGYELMEZTETÉS IDEJÉN? MEGTESZEL-E ÉRTE MINDENT?


"...Hogyan válhat az összes engesztelő közösség: az öröm, a remény és a szeretet megélőivé? Kiengesztelődésetek második évfordulóján néhány tanácsot adok nektek:..."
A SZŰZANYA ÜZENETE A VÁCI, A SOPRONI, A MOHÁCSI ÉS AZ EGÉSZ ENGESZTELŐ KÖZÖSSÉG RÉSZÉRE, KIENGESZTELŐDÉSETEK MÁSODIK ÉVFORDULÓJÁRA (VÁC, 2009 OKTÓBER 24.)

Szeretett engesztelő gyermekeim! Megköszönöm nektek a Szentháromság, Szent István Királyotok és az összes magyar szentek nevében, hogy évről-évre, áldozatok árán is találkoztok és megünnepelitek felejthetetlen kiengesztelődésetek évfordulóját.

Az elmúlt időben boldogan jelentettem be nektek a Szentháromság megbízásából, hogy Vác az öröm, Sopron a remény és Mohács a szeretet városává kell váljon. Ezeket a magasztos tulajdonságokat várja el a Szentháromság elsősorban az összes magyar engesztelő közösségtől.

Hogyan válhat az összes engesztelő közösség: az öröm, a remény és a szeretet megélőivé? Kiengesztelődésetek második évfordulóján néhány tanácsot adok nektek:

Úgy, ha tudatosítjátok, hogy Országotokat a Szentháromság megjelölte és lefoglalta Önmagának.

Úgy, ha minden vasárnapi és ünnepnapi szentmisén tudatosítjátok, a keresztrefeszített Jézus nemcsak János apostolt, hanem titeket is Rám bízott és engem meg Rátok. Azóta az Én Országom, Népem és Gyermekeim lettetek, Én pedig a ti Édesanyátok lettem.

Úgy, ha főpapjaitok és papjaitok Szent István királyotok lelkületével, minden évben, a nemzeti ünnepeteken, megismétlik a felajánlást és tudatosítják azt az egész nemzetben. Ez azért fontos a számotokra, mert a kapott rosszat nagyon nehezen felejtitek el, de a jót nagyon hamar.

Úgy, ha ti engesztelők, minden hónap elsőszombatján ünnepélyesen felajánljátok önmagatokat, családotokat, lelki közösségeteket az Én kezeim által a Szentháromságnak.

Úgy, ha életetek jelmondatává választjátok legalább az egyik szentírási kijelentést: „Örvendjetek az Úrban szüntelen!” „Reménykedjetek a reménytelenségben is!” „Arról ismernek meg titeket, hogy az Én tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt!”

Úgy, ha minden nap élitek a kiengesztelődést: Istennel, felebarátotokkal és önmagatokkal!

Úgy, ha életetek jelen helyzetét, Istennel élitek meg, tudva azt, „az Isten szeretőknek minden a javukra válik!”

Úgy, ha felszámoljátok magatokban az elégedetlenséget és megtanultok hálálkodni: egy darab kenyérért, egy pohár vízért, egy meleg ruháért,...

Úgy, ha megtanultok harcolni a Gonosszal, a bűneitekkel és vállaljátok az emberek részéről a rágalmakat és Isten részéről még a teljes elhagyatottságot is!

Úgy, ha megtanultok engesztelni: imával, böjttel, jócselekedettel, szenvedéssel!

Úgy, ha megtanultok engesztelni: értelmetekkel, érzelmeitekkel, akaratotokkal, fantáziátokkal, emlékezőtehetségetekkel, szívetekkel, vágyaitokkal,... úgy, hogy ezeket csak az Isten szolgálatára szentelitek.

Úgy, ha megtanultok napi 24 órás engesztelőkké válni! Ezt úgy tehetitek meg, ha az állandó öröm, a szeretet, a reménység, a béke, az Istenre való teljes ráhagyatkozás,... mindig ott él a szívetekben. Ha megtanultok így élve, engesztelni, akkor Isten kegyelme folyamatosan fog áradni a szívetekbe és általatok a családotokba és az egész világba.

A Szentháromság, Általam áld meg benneteket az igazi engesztelő hivatás kegyelmével!

2010. május 12. 11:38

Hamarosan, amit nem a szeretet épített leromboltatik.

2010. augusztus 11. 6:55

Az igazság ismerete félelemre képes, mivel a színtiszta meztelen valóság!

2010. október 22. 13:33
Szálljon magába minden lélek,
Szálljatok magatokba mindnyájan.

2012. január 16. 6:12
Uram irgalmazz! Krisztus kegyelmezz! Szentlélek védelmezz!


2018. szeptember .29-30 között volt Az Összes Szent Angyallal való szövetség kötés Leányfaluban. Előtte 2013. október 19-én Vácott, a hetedik kiengesztelési találkozón.

 

 

0.002 mp