Egy levél, amit előszeretettel úgyis eltüntetnek onnan, ahová írtam

Nagyon nagy a megtévesztés, s sokan ennek beugranak, mivel nem értik, hogy tulajdonképpen amit békének gondolnak az háború, s egyre nagyobb sebességre kapcsolódik, mely a hitehagyás következménye. Abba most nincsen értelme belemenni, hogy mégis mikor kezdődött, de körülbelül 100 éve. Hogy mégis mi okozta, leginkább a gyarlóságunk, mert amikor valami már a miénk, akkor a másikét is akarjuk, mindenáron, s itt a paletta oly teljes, mint ahogyan vértanúinkat kivégezték különféle módszerekkel. Abba is felesleges belemenni, hogy hány emberről derül ki, hogy még a születési anyakönyvi kivonatát is meghamísították, csakhogy jobban beleillesztődjön a hazugsággyár áradatába, mert más valami fontosabb, mint ami a szomszédjukban történik. De ez még ennél is rosszabb lesz, mivel könnyebb gyülölettel beszélni, mint megbocsátani, sőt még nehezebb a másik fél bocsánatát kérni. Erről is elég sok regény született, meg mennyi gyönyörű őszinte lírikus mű, de csak kevesen képesek felfogni, hogy mégis mit kell tennie, hogy ne a sültgalambot várja. A tüntetések is hasonlóak, egyre durvábbak lesznek, mivel egyre több ember lesz elégedetlen, erről pedig gondoskodnak, ahelyett hogy bocsánatot kérnének, s meg próbálnák helyreállítani amit elrontottak. Lehet mellébeszélni, de világszerte egyre jobban látszik, mennyi figyelmeztetést kapunk, s mégis mit tesz egyik-másik csak nehogy kiderüljön, csak kevéshez jusson el, csak éppen azt nem veszik számításba, hogy az igazságot soha nem lehet visszatartoztatni, s minél jobban visszanyomják, annál hatványozottabb erővel felszínre tör, s idővel akik értik, már csak annyit tudnak mondani, mi mondtuk, de ti nem hallgattatok meg, pedig a legalapvetőbb tételek egyike, Mint mondtam lehet mellébeszélni, olyan ügyekről beszélni, amivel elaltatják az embereket, tulajdonképpen ilyenek a reklámok, de bizonyára erre magad is rájöhettél. A gyülölet, a harag áradát csak őszinte szeretettel, alázatos engedelmes szívű imákkal lehet megfékezni, csak éppen ezt is kevesen fogjuk fel, mert ebbe magam is elég gyakran beleesek. Megismerem az adott helyzetet, amiről fogalmam sem volt, hogy úgy történhetett, s egyszerűbb másokban keresni a hibát, minthogy utánamenni, mégis hol akadt el a folyamat. Addig míg 2000 kamionnal le nem zárják az ország közútjait, addig még sokaknak viccnek tünik, csak "Föltámadott a tenger, A népek tengere; Ijesztve eget-földet, Szilaj hullámokat vet. Rémítő ereje. Látjátok ezt a táncot? Halljátok e zenét? Akik még nem tudtátok..." Ezt soha nem szabad elfelejteni, minél többen lesznek, minél nagyobb lesz az elégedetlenség, amikor meglelik az oldalaimon az összefüggéseket, csak nehogy akkor késő legyen, mert miért nem hozták le az újságjaikban hogy milyen gyarlóak, milyen köpönyegforgatóak, ahogyan a magyar átok szól, míg fel nem ébred a nemzet, s felfogja a bálványtemplomokat mindet le kell dönteni, minden bálványszobrot meg kell semmisíteni, s fel kell végre fogni, hogy a magyar engesztelő nemzet, ahogyan Mindszenthy József sokszor felhívásra hívta nemzetünk tagjait. Lehet belemerülni, hogy mi a bálványszobor, mi a bálványtemplom, hamarosan úgy is megértjük, amikor le lesznek rombolva, mivel amit nem a szeretet épített, az úgyis leromboltatik, s ezt senki nem képes megakadályozni. Kellemes kegyelmekben gazdag áldott pillanatokat Megváltó Egyetlen Urunk, Jézus Krisztus oltalmazó szeretetében, üdvözlettel: Andre

Egy levél, amit előszeretettel úgyis eltüntetnek onnan, ahová írtam hozzászólásai

Szólj hozzá

Mt 24, 2: „(Jézus) szólt hozzájuk: »Ugye, látjátok ezeket mind? Bizony, mondom nektek: Nem marad itt kő kövön, ami el ne pusztulna.«” És ehhez mondja az Úr: Ez nem csak Jeruzsálemre vonatkozott akkor, hanem most az egész világra. Hatalmas háború jön. Mentsétek el az írásokat, nyomtassatok ki mindent, ne várjatok vele! A napot és az órát nem tudhatjátok, de nagyon közel van.” 21-22: „Mert olyan nagy szorongattatás lesz akkor, amilyen még nem volt a világ kezdetétől mostanáig, és nem is lesz többé. Ha meg nem rövidítenék azokat a napokat, nem menekülne meg egyetlen élőlény sem; de a választottakért megrövidítik azokat a napokat.” 33: „közel van”



 

 

 

 

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

2022. május 2-a óta szerkeszthetlenek:

2009. április 1. 17:00
Amikor elkezdődik a megigért kiválasztás, a jók egyre jobbak, a gonoszok egyre elvetemültebbekké válnak, ha nem térnek le a BŰN széles útjáról.

2009. április 2. 9:00
... Ne azt nézzed, MIKOR, hanem azt Mennyien Maradunk?

2009. április 3. 6:15
... Az élet kegyelmi áldás

2009. április 5. 6:08
... keresd a jót, a gonoszt feledd el, Keresd a jót, a gonoszt fedd meg a nevemben.

2009.augusztus 11. 7:07
MIT GONDOLSZ, HÁNY EMBERNEK FOG FÉNYLENI AZ ARCA A NAGY FIGYELMEZTETÉS IDEJÉN? MEGTESZEL-E ÉRTE MINDENT?


"...Hogyan válhat az összes engesztelő közösség: az öröm, a remény és a szeretet megélőivé? Kiengesztelődésetek második évfordulóján néhány tanácsot adok nektek:..."
A SZŰZANYA ÜZENETE A VÁCI, A SOPRONI, A MOHÁCSI ÉS AZ EGÉSZ ENGESZTELŐ KÖZÖSSÉG RÉSZÉRE, KIENGESZTELŐDÉSETEK MÁSODIK ÉVFORDULÓJÁRA (VÁC, 2009 OKTÓBER 24.)

Szeretett engesztelő gyermekeim! Megköszönöm nektek a Szentháromság, Szent István Királyotok és az összes magyar szentek nevében, hogy évről-évre, áldozatok árán is találkoztok és megünnepelitek felejthetetlen kiengesztelődésetek évfordulóját.

Az elmúlt időben boldogan jelentettem be nektek a Szentháromság megbízásából, hogy Vác az öröm, Sopron a remény és Mohács a szeretet városává kell váljon. Ezeket a magasztos tulajdonságokat várja el a Szentháromság elsősorban az összes magyar engesztelő közösségtől.

Hogyan válhat az összes engesztelő közösség: az öröm, a remény és a szeretet megélőivé? Kiengesztelődésetek második évfordulóján néhány tanácsot adok nektek:

Úgy, ha tudatosítjátok, hogy Országotokat a Szentháromság megjelölte és lefoglalta Önmagának.

Úgy, ha minden vasárnapi és ünnepnapi szentmisén tudatosítjátok, a keresztrefeszített Jézus nemcsak János apostolt, hanem titeket is Rám bízott és engem meg Rátok. Azóta az Én Országom, Népem és Gyermekeim lettetek, Én pedig a ti Édesanyátok lettem.

Úgy, ha főpapjaitok és papjaitok Szent István királyotok lelkületével, minden évben, a nemzeti ünnepeteken, megismétlik a felajánlást és tudatosítják azt az egész nemzetben. Ez azért fontos a számotokra, mert a kapott rosszat nagyon nehezen felejtitek el, de a jót nagyon hamar.

Úgy, ha ti engesztelők, minden hónap elsőszombatján ünnepélyesen felajánljátok önmagatokat, családotokat, lelki közösségeteket az Én kezeim által a Szentháromságnak.

Úgy, ha életetek jelmondatává választjátok legalább az egyik szentírási kijelentést: „Örvendjetek az Úrban szüntelen!” „Reménykedjetek a reménytelenségben is!” „Arról ismernek meg titeket, hogy az Én tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt!”

Úgy, ha minden nap élitek a kiengesztelődést: Istennel, felebarátotokkal és önmagatokkal!

Úgy, ha életetek jelen helyzetét, Istennel élitek meg, tudva azt, „az Isten szeretőknek minden a javukra válik!”

Úgy, ha felszámoljátok magatokban az elégedetlenséget és megtanultok hálálkodni: egy darab kenyérért, egy pohár vízért, egy meleg ruháért,...

Úgy, ha megtanultok harcolni a Gonosszal, a bűneitekkel és vállaljátok az emberek részéről a rágalmakat és Isten részéről még a teljes elhagyatottságot is!

Úgy, ha megtanultok engesztelni: imával, böjttel, jócselekedettel, szenvedéssel!

Úgy, ha megtanultok engesztelni: értelmetekkel, érzelmeitekkel, akaratotokkal, fantáziátokkal, emlékezőtehetségetekkel, szívetekkel, vágyaitokkal,... úgy, hogy ezeket csak az Isten szolgálatára szentelitek.

Úgy, ha megtanultok napi 24 órás engesztelőkké válni! Ezt úgy tehetitek meg, ha az állandó öröm, a szeretet, a reménység, a béke, az Istenre való teljes ráhagyatkozás,... mindig ott él a szívetekben. Ha megtanultok így élve, engesztelni, akkor Isten kegyelme folyamatosan fog áradni a szívetekbe és általatok a családotokba és az egész világba.

A Szentháromság, Általam áld meg benneteket az igazi engesztelő hivatás kegyelmével!

2010. május 12. 11:38

Hamarosan, amit nem a szeretet épített leromboltatik.

2010. augusztus 11. 6:55

Az igazság ismerete félelemre képes, mivel a színtiszta meztelen valóság!

2010. október 22. 13:33
Szálljon magába minden lélek,
Szálljatok magatokba mindnyájan.

2012. január 16. 6:12
Uram irgalmazz! Krisztus kegyelmezz! Szentlélek védelmezz!


2018. szeptember .29-30 között volt Az Összes Szent Angyallal való szövetség kötés Leányfaluban. Előtte 2013. október 19-én Vácott, a hetedik kiengesztelési találkozón.

 

 

0.018 mp