Akik szentség útján járnak, tanúságtételekkel segítsék a szentül élni

 
1984. július 19.
„Drága gyermekek! Ezekben a napokban megtapasztaltátok, hogyan cselekszik a sátán. Mindig veletek vagyok, ne féljetek a megpróbáltatásoktól, mert Isten vigyáz rátok. Én pedig nektek adtam magam, s együttérzek veletek a legkisebb kísértésben is. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”



1986. július 24.
„Drága gyermekek! Örülök mindazok miatt, aki közületek a szentség útján járnak, és arra kérlek benneteket, hogy tanúságtételetekkel segítsetek azoknak, akik nem tudnak szentül élni. Ezért, drága gyermekek, a családotok legyen az a hely, ahol az életszentség megszületik. Segítsetek mindenkinek, hogy szentül éljenek, különösen családtagjaitoknak. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”



1985. július 25.
„Drága gyermekek! Vezetni szeretnélek titeket, de nem akarjátok meghallgatni üzeneteimet. Ma arra hívlak benneteket, hogy figyeljetek oda rájuk, s így képesek lesztek megélni mindazt, amit Isten általam akar mondani nektek. Nyíljatok meg Istennek, és Isten cselekedni fog általatok, és megadja nektek mindazt, amire szükségetek van. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”


1987. július 25.
„Drága gyermekek! Kérlek benneteket, hogy mától fogadjátok el az életszentség útját. Szeretlek benneteket, és ezért szeretném, hogy szentek legyetek. Nem akarom, hogy a sátán meggátoljon benneteket ezen az úton. Drága gyermekek, imádkozzatok, s fogadjatok el mindent, amit Isten ezen a keserű úton nyújt nektek. Ugyanakkor, aki ezt az utat választja, annak Isten kinyilvánítja jóságát, s örömmel fog eleget tenni Isten minden hívásának. Ne tulajdonítsatok jelentőséget a kis dolgoknak, vágyakozzatok a mennyország után. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

 
1988. július 25.
„Drága gyermekek! Ma az Istenre való teljes ráhagyatkozásra hívlak benneteket. Mindazt, amit tesztek, amit birtokoltok, adjátok át Istennek, hogy királyként uralkodjon mindenetek fölött. Így Isten elvezethet benneteket általam a lelki élet mélységeibe. Gyermekeim, ne féljetek, mert én veletek vagyok akkor is, amikor azt gondoljátok, hogy nincs kiút, s a sátán uralkodik. Békét hozok nektek. Édesanyátok vagyok, a Béke Királynője. Megáldalak benneteket az öröm áldásával. Legyen Isten a mindenetek az életben. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

 
1989. július 25.
„Drága gyermekek! Ma a szív megújulására hívlak benneteket. Nyíljatok meg Isten előtt, adjátok át neki minden nehézségeteket, kereszteteket, hogy Isten örömmé változtassa azokat. Kicsinyeim, nem tudtok megnyílni Istennek, ha nem imádkoztok. Ezért mától határozzátok el, hogy időt szenteltek arra, hogy egyedül, a csöndben Istennel találkozzatok. Így lesztek képesek Istennel tanúságot tenni a jelenlétemről. Gyermekeim, nem akarlak kényszeríteni benneteket, hanem szabadon, mint Isten gyermekei, adjátok oda az időtöket Istennek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”


 

 

Akik szentség útján járnak, tanúságtételekkel segítsék a szentül élni hozzászólásai

Szólj hozzá

Mt 24, 2: „(Jézus) szólt hozzájuk: »Ugye, látjátok ezeket mind? Bizony, mondom nektek: Nem marad itt kő kövön, ami el ne pusztulna.«” És ehhez mondja az Úr: Ez nem csak Jeruzsálemre vonatkozott akkor, hanem most az egész világra. Hatalmas háború jön. Mentsétek el az írásokat, nyomtassatok ki mindent, ne várjatok vele! A napot és az órát nem tudhatjátok, de nagyon közel van.” 21-22: „Mert olyan nagy szorongattatás lesz akkor, amilyen még nem volt a világ kezdetétől mostanáig, és nem is lesz többé. Ha meg nem rövidítenék azokat a napokat, nem menekülne meg egyetlen élőlény sem; de a választottakért megrövidítik azokat a napokat.” 33: „közel van”



 

 

 

 

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

2022. május 2-a óta szerkeszthetlenek:

2009. április 1. 17:00
Amikor elkezdődik a megigért kiválasztás, a jók egyre jobbak, a gonoszok egyre elvetemültebbekké válnak, ha nem térnek le a BŰN széles útjáról.

2009. április 2. 9:00
... Ne azt nézzed, MIKOR, hanem azt Mennyien Maradunk?

2009. április 3. 6:15
... Az élet kegyelmi áldás

2009. április 5. 6:08
... keresd a jót, a gonoszt feledd el, Keresd a jót, a gonoszt fedd meg a nevemben.

2009.augusztus 11. 7:07
MIT GONDOLSZ, HÁNY EMBERNEK FOG FÉNYLENI AZ ARCA A NAGY FIGYELMEZTETÉS IDEJÉN? MEGTESZEL-E ÉRTE MINDENT?


"...Hogyan válhat az összes engesztelő közösség: az öröm, a remény és a szeretet megélőivé? Kiengesztelődésetek második évfordulóján néhány tanácsot adok nektek:..."
A SZŰZANYA ÜZENETE A VÁCI, A SOPRONI, A MOHÁCSI ÉS AZ EGÉSZ ENGESZTELŐ KÖZÖSSÉG RÉSZÉRE, KIENGESZTELŐDÉSETEK MÁSODIK ÉVFORDULÓJÁRA (VÁC, 2009 OKTÓBER 24.)

Szeretett engesztelő gyermekeim! Megköszönöm nektek a Szentháromság, Szent István Királyotok és az összes magyar szentek nevében, hogy évről-évre, áldozatok árán is találkoztok és megünnepelitek felejthetetlen kiengesztelődésetek évfordulóját.

Az elmúlt időben boldogan jelentettem be nektek a Szentháromság megbízásából, hogy Vác az öröm, Sopron a remény és Mohács a szeretet városává kell váljon. Ezeket a magasztos tulajdonságokat várja el a Szentháromság elsősorban az összes magyar engesztelő közösségtől.

Hogyan válhat az összes engesztelő közösség: az öröm, a remény és a szeretet megélőivé? Kiengesztelődésetek második évfordulóján néhány tanácsot adok nektek:

Úgy, ha tudatosítjátok, hogy Országotokat a Szentháromság megjelölte és lefoglalta Önmagának.

Úgy, ha minden vasárnapi és ünnepnapi szentmisén tudatosítjátok, a keresztrefeszített Jézus nemcsak János apostolt, hanem titeket is Rám bízott és engem meg Rátok. Azóta az Én Országom, Népem és Gyermekeim lettetek, Én pedig a ti Édesanyátok lettem.

Úgy, ha főpapjaitok és papjaitok Szent István királyotok lelkületével, minden évben, a nemzeti ünnepeteken, megismétlik a felajánlást és tudatosítják azt az egész nemzetben. Ez azért fontos a számotokra, mert a kapott rosszat nagyon nehezen felejtitek el, de a jót nagyon hamar.

Úgy, ha ti engesztelők, minden hónap elsőszombatján ünnepélyesen felajánljátok önmagatokat, családotokat, lelki közösségeteket az Én kezeim által a Szentháromságnak.

Úgy, ha életetek jelmondatává választjátok legalább az egyik szentírási kijelentést: „Örvendjetek az Úrban szüntelen!” „Reménykedjetek a reménytelenségben is!” „Arról ismernek meg titeket, hogy az Én tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt!”

Úgy, ha minden nap élitek a kiengesztelődést: Istennel, felebarátotokkal és önmagatokkal!

Úgy, ha életetek jelen helyzetét, Istennel élitek meg, tudva azt, „az Isten szeretőknek minden a javukra válik!”

Úgy, ha felszámoljátok magatokban az elégedetlenséget és megtanultok hálálkodni: egy darab kenyérért, egy pohár vízért, egy meleg ruháért,...

Úgy, ha megtanultok harcolni a Gonosszal, a bűneitekkel és vállaljátok az emberek részéről a rágalmakat és Isten részéről még a teljes elhagyatottságot is!

Úgy, ha megtanultok engesztelni: imával, böjttel, jócselekedettel, szenvedéssel!

Úgy, ha megtanultok engesztelni: értelmetekkel, érzelmeitekkel, akaratotokkal, fantáziátokkal, emlékezőtehetségetekkel, szívetekkel, vágyaitokkal,... úgy, hogy ezeket csak az Isten szolgálatára szentelitek.

Úgy, ha megtanultok napi 24 órás engesztelőkké válni! Ezt úgy tehetitek meg, ha az állandó öröm, a szeretet, a reménység, a béke, az Istenre való teljes ráhagyatkozás,... mindig ott él a szívetekben. Ha megtanultok így élve, engesztelni, akkor Isten kegyelme folyamatosan fog áradni a szívetekbe és általatok a családotokba és az egész világba.

A Szentháromság, Általam áld meg benneteket az igazi engesztelő hivatás kegyelmével!

2010. május 12. 11:38

Hamarosan, amit nem a szeretet épített leromboltatik.

2010. augusztus 11. 6:55

Az igazság ismerete félelemre képes, mivel a színtiszta meztelen valóság!

2010. október 22. 13:33
Szálljon magába minden lélek,
Szálljatok magatokba mindnyájan.

2012. január 16. 6:12
Uram irgalmazz! Krisztus kegyelmezz! Szentlélek védelmezz!


2018. szeptember .29-30 között volt Az Összes Szent Angyallal való szövetség kötés Leányfaluban. Előtte 2013. október 19-én Vácott, a hetedik kiengesztelési találkozón.

 

 

0.056 mp