Adjunk hálát Istennek azért a kimondhatatlan jótéteményéért, hogy katolikusok lehetünk!

Látva a mai világunkat egyre nagyobb ütemben elöntő újpogányságot, Isten tökéletes semmibevevését, önkéntelenül is felmerül az emberben a kérdés: Vajon mennyivel lehettek gonoszabbak az emberek a vízözön előtt, hogy őket Isten elpusztította? Mennyivel lehetett nagyobb „az emberek gonoszsága a földön”, mennyivel inkább „irányulhatott szívük állandóan a rosszra”, hogy „megbánta az Úr, hogy embert teremtett a földön és bánkódott szívében”; és úgy döntött, hogy „eltörli a föld színéről az embert, akit a földön teremtett: az embert az állatokkal, a csúszómászókkal és az ég madaraival együtt, mivel megbánta, hogy teremtette őket.” (Ter 6,5-7) – Magyarul, mit tehettek az akkori emberek, hogy az a világ még a mienkénél is gonoszabb volt? Minek kellene ma még megtörténnie, hogy Isten megelégelje, és miként ezt Noé idejében tette, „eltörölné a föld színéről az embert”?
Aki azonban idáig eljut a gondolkodásban, annak az is eszébe jut, hogy mit mondott Isten Noénak a vízözön után: „Aztán így szólt Isten Noéhoz és fiaihoz, akik vele voltak: "Nézzétek, szövetséget kötök veletek, s utánatok utódaitokkal és minden élőlénnyel, amely veletek van… Megkötöm veletek szövetségem, többé nem törlök el minden lényt a földről vízözönnel, és nem jön olyan áradat, amely elpusztítja a földet."” (Ter 9,8-11) – Vagyis Isten csak azt ígérte meg Noénak, hogy bármi történjék is a jövőben, vízözön által többé nem pusztítja el a földet. Ha tehát a Biblia szavait szószerint értelmezzük, akkor látjuk, hogy Isten azt nem ígérte meg, hogy más módon, más „áradattal”, például nagy természeti katasztrófával, vagy barbárok pusztító seregével sem fogja soha többé megtorolni az emberek gonoszságait, például úgy, ahogy később később Szodomával és Gomorrával tette (lásd: Ter 18,20-19,29).
A Szentírás arról is pontosan beszámol, hogy Jézus mit mondott tanítványainak Noéról és a vízözönről: „Az Emberfiának eljövetelekor úgy lesz, ahogy Noé napjaiban történt. A vízözön előtti napokban ettek-ittak, nősültek, férjhez mentek egészen addig, amíg Noé be nem ment a bárkába, s jött a vízözön, és el nem ragadta mindnyájukat. Ugyanígy lesz az Emberfiának megjelenésekor is.” (Mt 24,37-39) – Jézus tehát világosan megmondta, hogy az újraeljövetele előtt élő emberek ugyanolyan istentelenek lesznek, mint a vízözön előtti emberek voltak. Mint ahogy arra is világosan utalt, hogy újraeljövetelekor alig fog hitet találni a földön (lásd Lk 18,8).
A Biblia azt is részletesen leírja, hogy Noé 100 évig építette családja tagjaival a bárkát, vagyis éppen elég sokáig ahhoz, hogy látva őket és munkálkodásukat, rajtuk kívül mások is észre térhessenek. A vízözönt mégis csak ők nyolcan élték túl, Noé és három fia feleségeikkel. A Biblia egyetlen szóval sem említi, hogy bárki is csatlakozott volna hozzájuk, vagyis, hogy a bárka építése alatt bárki is letért volna gonosz útjáról. A katolikus prédikációkban sokkal inkább arról hallunk, hogy az emberek kigúnyolták Noét és családja tagjait a bárka építéséért. Vagyis rajtuk kívül se Isten döntése előtt, se a bárka építése alatt nem akadt senki, akinek az akkori világ gonoszsága annyira fájt volna, hogy megtérjen Istenhez.

Tehát amit tudunk, az a következő: A végidőkben járunk, emberi erőből képtelenség a mostani romlottság iszonyú áradatát visszafordítani, de még megállítani sem. Hogy ez a végidő meddig tart, azt ugyan nem tudjuk, de azt a jelek alapján jogosan feltételezhetjük, hogy a „visszaszámlálás” már elkezdődött. Az emberiség történelmében még soha nem volt olyan kor, amelyre annyira illettek volna Urunk Jézus Krisztus fent idézett szavai, mint a mostanira: Az emberek semmi mást nem csinálnak, mint esznek, isznak, mulatnak, a kimerülésig, jobban mondva az őrületig hajszolják az élvezeteket, a szórakozásokat: Ráadásul – amire eddig még soha nem volt példa – a világon mindenütt ez történik, ily módon ez a szuper-hedonizmus nem csak egyes területeket, országokat, hanem mára már az egész földgolyót elárasztotta. A világ legkülönbözőbb, egymástól legmesszebb levő vidékein ugyanúgy és ugyanazért élnek az emberek: A lehető legnagyobb anyagi előnyökért, a legtöbb szórakozásért. Az a tény, hogy ma mindenütt, mindenki ugyanazoknak az anyagi dolgoknak és vágyaknak a rabja, miközben ugyanúgy elfordul minden értelmes, szellemi értéktől, de elsősorban Istentől, és mindenestül tagadja a természetfelettit, sőt ennek még a lehetőségét is, és csakis a mának, az eviláginak él, megdönthetetlenül bizonyítja, hogy a hazugság atyja, e világ fejedelme uralkodásának tetőpontján van: az egész földet a maga uralma alá hajtotta.
A legmegdöbbentőbb ebben az, hogy még az is, aki mindezeknek tudatában van, sőt ezen állapotokat az Istentől való elfordulás logikus, kikerülhetetlen következményének tartja (lásd a honlapra nemrég feltett írást: „Senki sem jó, csak az Isten”), a feltárulkozó valóság elképesztő durvaságán, aljasságán mégis megdöbben, szinte kővé dermed, amikor a saját szemével látja a mai mindennapi életet. Aki most, Karácsony szent ünnepe előtti hetekben kimegy az utcára, az eszeveszett, mintegy démonoktól felkorbácsolt, űzött vadembereket lát mindenütt. Aki csak egy kicsit is megőrzött emberségéből, e látványtól, ha korábban nem is gondolta volna rá, rögvest Jézus Urunk fent idézett szavai jutnak az eszébe: „Az Emberfiának eljövetelekor úgy lesz, ahogy Noé napjaiban történt. A vízözön előtti napokban ettek-ittak, nősültek, férjhez mentek egészen addig, amíg Noé be nem ment a bárkába, s jött a vízözön, és el nem ragadta mindnyájukat. Ugyanígy lesz az Emberfiának megjelenésekor is.” (Mt 24,37-39)

Az ószövetségi próféták jövendölései, Urunk Jézus Krisztusnak a végidőkről mondott szavai (lásd Mt 24), és a Szent János apostol Jelenések Könyvében leírt történésekről a bibliamagyarázók azt mondják, hogy e jövendölések mind a közeli, mind a távoli jövőre, azaz mind a zsidók árulására, illetve Jeruzsálem pusztulására, mind Jézus újraeljövetelére egyaránt vonatkoznak. Mindezek után nem logikátlan az a feltételezés, hogy a mai iszonyú mértékű elpogányosodás, a barbarizmusnak technikailag a réginél jóval fejlettebb és rombolóbb formája lesz az, ami a világot nemsokára elpusztítja, ugyanolyan alaposan, mint tette ezt mintegy 6 ezer évvel ezelőtt a vízözön. Hogy a katolikusok erre már korábban is gondoltak, nem meglepő, a meglepő az, hogy korunkban naponta jelennek meg új könyvek, tanulmányok erről a jelenségről, erről a világot egyre jobban fenyegető jövőről. A különbség csak az, hogy míg a nem-katolikus gondolkodók ezt a pusztulást csupán a mai emberiség ostobaságának logikus következményének tartják, addig a katolikusok tudják, hogy ez Isten büntetése, amit a mai emberiség, élén a zsinati szektával, ezerszeresen megérdemelt.

A katolikus vallás nem csak az egyetlen igaz vallás, de egyúttal a legnehezebb is. Katolikusnak lenni ugyanis azt jelenti, hogy soha, egy pillanatra nem szabad megállni a lelki fejlődésben, vagyis annak akarásában, hogy jobbak, Istennek tetszőbbek legyünk. Egy katolikus, ha megáll, már vissza is csúszott, mert az Istenhez vezető úton nincsenek megállók, nincsenek pihenőhelyek, ezen csak előre lehet haladni, vagy visszafelé lehet csúszni.
Egy további kihívása a katolicizmusnak, hogy egyfelől azt követeli, hogy állapotbeli kötelességünknek egyre jobban és határozottabban tegyünk eleget, másfelől viszont megtiltja, hogy olyasmiért ügyködjünk, ami nem a mi hatáskörünkbe tartozik. Ez utóbbit teljes egészében rá kell bíznunk Istenre, az Ő ítéletére és igazságszolgáltatására. Vagyis az első esetben erőnket megfeszítve állandóan jobbá kell válnunk, míg a másodikban úgymond passzívan kell végignéznünk a számunkra többnyire felfoghatatlan eseményeket, anélkül, hogy közbe akarnánk avatkozni (lásd ezzel kapcsolatban a következő imát).
Ugyanígy: egyfelől nem szabad felháborodnunk mások hibáin, bűnein, szemtelenségein, aljasságain, sőt, azokat nyugodtan, egyre szenvtelenebbül kell elviselnünk, másfelől viszont kínosan vigyáznunk kell arra, hogy a mindennap átélt, elszenvedett kellemetlenségek, embertársainktól átélt atrocitások minket ne utánzásra, hanem ellenkezőleg, egyre nagyobb buzgóságra sarkalljanak, hogy mi ne váljunk durvák embertársaink és érzéketlenné a világ bajai iránt. Vagyis ne adjuk vissza azt a rosszat, amit mások követnek el ellenünk, nap mint nap, egyre gyakrabban, egyre több helyen, egyre általánosabban, sőt, lehetőségeinkhez képest mindenütt segítsünk, ahol ezt kérik tőlünk, vagy ahol ezt megtehetjük.
A katolikus vallás az egyetlen vallás, ami képessé teszi az embert, hogy 1) megértse a körülöttünk levő világot, a körülöttünk folyó eseményeket; 2) erőt adjon minden baj, minden keserűség elviselésére; 3) és ami a legfontosabb, képessé tegye az embert arra, hogy megváltozzon, hogy a bajokon saját maga „megmunkálásával” próbáljon meg felülkerekedni. Persze, ez egy katolikusnak sem könnyű, de neki vallása legalább megadja erre a lehetőséget, az eszközöket! Semmilyen más vallás híveinek nem állnak a rendelkezésére ilyesfajta eszközök, pláne nem a pogányoknak! Ezért hullik ma darabokra a világ, hullanak darabokra a családok, a közösségek, ezért betegednek meg a gyermekek és öregek, ezért lesz az élet minden helyzetben elviselhetetlenné. A katolikus vallás az egyetlen, ami állandóan erőfeszítéseket követel híveitől, ami állandóan azt követeli, hogy emelkedjünk fel mindennapi gondjainkon, és tekintetünket Istenre és a természetfelettire vessük!

Adjunk hálát Istennek azért a kimondhatatlan jótéteményéért, hogy katolikusok lehetünk!

(a szövegben már említetteken felül különösen ajánlott bibliai versek: Iz 6,9-13; 29,9-12; Zsolt 68(9),22-28)

http://katolikus-honlap.hu/1901/ozonviz2.htm

FOLYTATÁS