A teljes Istenre hagyatkozás imája

(Egy szentség hírében meghalt nápolyi papnak, Don Dolindo Ruotolonak adta ezt a tanítást az Úr)

Miért vagytok nyugtalanok és megzavarodottak? Hagyjátok Rám a gondjaitokat, minden ügyeteket és megnyugszotok. Bizony mondom, hogy minden valódi, vak és teljes odaadás aktusotok meghozza azt a hatást, amit kívántok és megoldja a tüskés szituációt. Az, hogy Rám hagyatkoztok, nem azt jelenti, hogy aggódtok, nyugtalankodtok és kétségbeestek, majd végül izgatottan kértek Engem, hogy segítsek. A Rám hagyatkozás ezt jelenti: nyugodtan csukjátok be a lelketek szemét és adjátok át magatokat Nekem, hogy a karjaimba vegyelek és átvigyelek a túlsó partra, mint egy anya az alvó kisgyermekét. Ami összevisszává tesz és nagyon árt nektek, az a grüblizés, az egy gondolat körül forgás és az aggodalmaskodás, amivel kínozzátok magatokat, mert azt hiszitek minden áron nektek kell mindent megoldani. Mennyit tudok tenni, ha a lélek lelki és anyagi szükségeiben Hozzám fordul, Rám néz és azt mondja: „Gondoskodj TE!” és közben becsukja a szemét és elnyugszik Bennem. Kevés kegyelmet kaptok, ha gyötritek magatokat, hogy megkapjátok. De nagyon sokat kaptok, ha az imátok teljes önátadás. A szenvedésben imádkoztok, hogy vegyem el azt, de úgy vegyem el, ahogy ti elképzelitek... Hozzám fordultok, de azt akarjátok, hogy alkalmazkodjam a ti elgondolásotokhoz. Olyanok vagytok, mint az a beteg, aki az orvostól egy kúrát kér, de ő maga akarja előírni, hogy az milyen legyen. Ne így imádkozzatok, hanem úgy, ahogy tanítottalak a Miatyánkban! „Szenteltessék meg a TE Neved” azt jelenti: „Dicsőítsen meg ez a bajom és szorongatásom”. „Jöjjön el a TE Országod” azt jelenti: „Minden építse a Te Országodat bennünk és a világban”. „Legyen meg a TE akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is” azt jelenti: „Tégy ebben az ügyemben úgy, ahogy a legjobbnak látod az örökéletünk és a földi életünk szempontjából”

Ha igazán azt mondjátok: "Legyen meg a TE akaratod" vagy: „Gondoskodj TE!” akkor beavatkozom egész mindenhatóságommal és megoldom a kilátástalan helyzetet. És ha azt látod, hogy a helyzet rosszabbodott, ahelyett, hogy javult volna - ne nyugtalankodj! Csukd be a szemed és mond bizalommal: „Legyen meg a TE akaratod, gondoskodj TE!” Bizony mondom neked, gondoskodni fogok, beavatkozom, mint egy orvos és akár csodát is teszek, ha kell. Azt látod, hogy a beteg állapota rosszabbodott? Ne nyugtalankodj, hanem csukd be a szemed és mond: „Gondoskodj Te!” Bizony mondom neked, gondoskodni fogok. Az aggodalmaskodás, nyugtalankodás és egy dolog következményein való grüblizés a Rám hagyatkozás ellen van. Ez olyan, mint annak a gyereknek a türelmetlensége, aki azt kívánja, hogy az anyja gondoskodjon a szükségleteiről, de közben mégis maga akarja megoldani a dolgot és ötleteivel, szeszélyeivel csak zavarja az anyja munkáját. Csukjátok be a szemeteket és engedjétek, hogy a kegyelem áradata hordozzon! Csukjátok be a szemeteket és engedjetek Engem munkálkodni! Csukjátok be a szemeteket és forduljatok el a jövőért való aggodalmaskodástól, mint valami kísértéstől! Nyugodjatok Bennem! Higgyetek a jóságomban! És szeretetemre mondom, hogyha így kértek: „Gondoskodj TE!” akkor egészen átveszem a gondoskodást, megvigasztallak, megszabadítalak és vezetlek. - És ha más úton kellene, hogy vezeselek, mint, amit ti gondoltatok, akkor tanítalak. A karomban hordozlak, mert nincs hatásosabb orvosság, mint az ÉN szeretetem beavatkozása. Csak akkor gondoskodom, ha becsukjátok a szemeteket. Álmatlanul hánykolódtok, mindent föl akartok mérni, kikutatni, mindenre gondoltok és emberi erővel akartok mindent megoldani. Vagy, ami még rosszabb, emberekben bíztok az ő beavatkozásukban reméltek. Ez akadályozza az ÉN szavaimat és szándékaimat. Mennyire szeretném ezt az odaadást tőletek, hogy megajándékozzalak! Mennyire megszomorít, amikor ilyen nyugtalannak látlak titeket. - A sátán épp ezt akarja, hogy nyugtalanok legyetek, hogy kivonjon az ÉN működésem alól.

Azt akarja, hogy egészen az emberi kezdeményezésnek adjátok át magatokat. Egyedül Bennem bízzatok! Nyugodjatok el Bennem! Hagyatkozzatok Rám egészen! Csodákat teszek, abban a mértékben, amennyire átadjátok magatokat Nekem, amennyire bíztok Bennem. Kegyelemkincseket adok, ha egészen szegények vagytok. (Nem ragaszkodtok a saját elképzelésetekhez. A ford.) Ha megvannak a segítő forrásaitok, akármilyen kis mértékben is, vagy ilyeneket kerestek, akkor természetes síkon mozogtok. A dolgok természetes lefolyását követitek, amit a sátán gyakran megzavar. Aki mindent kikutat és mérlegel, az nem tesz csodákat, még a szentek sem. Ha azt látod, hogy minden csak egyre jobban összezavarodik, mond becsukva a lélek szemét: „JÉZUS, gondoskodj TE!” és tereld el a gondolataidat aggódásod tárgyától, mert nehéz neked a bajt látni és mégis bízni Bennem. Tereld el a gondolataidat önmagadról! És tégy így minden szükségleteddel kapcsolatban! Tegyetek mindnyájan így és állandó, nagy, csendes csodákat fogtok látni. Gondoskodni fogok mindenről, biztosítalak benneteket! Imádkozzatok mindig így Rám hagyatkozva és nagy békesség fog eltölteni, akkor is, ha az áldozat és engesztelés kegyelmét adom nektek. Akkor is, ha szeretetem szenvedést rak rátok. Lehetetlennek tűnik ez? Csukd be a szemed és mond egész lelkedből; „JÉZUS, gondoskodj TE!” Ne félj, gondoskodni fogok. Te pedig áldani fogod a Nevemet és magadat megalázod. A te imáid nem érnek annyit, mint a bizalom ráhagyatkozásának egy aktusa. Gondold ezt meg! Nincs hatásosabb kilenced, mint ez:

„JÉZUSOM, RÁD HAGYATKOZOM, GONDOSKODJ TE!”

A teljes Istenre hagyatkozás imája hozzászólásai

Szólj hozzá

Mt 24, 2: „(Jézus) szólt hozzájuk: »Ugye, látjátok ezeket mind? Bizony, mondom nektek: Nem marad itt kő kövön, ami el ne pusztulna.«” És ehhez mondja az Úr: Ez nem csak Jeruzsálemre vonatkozott akkor, hanem most az egész világra. Hatalmas háború jön. Mentsétek el az írásokat, nyomtassatok ki mindent, ne várjatok vele! A napot és az órát nem tudhatjátok, de nagyon közel van.” 21-22: „Mert olyan nagy szorongattatás lesz akkor, amilyen még nem volt a világ kezdetétől mostanáig, és nem is lesz többé. Ha meg nem rövidítenék azokat a napokat, nem menekülne meg egyetlen élőlény sem; de a választottakért megrövidítik azokat a napokat.” 33: „közel van”



 

 

 

 

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

2022. május 2-a óta szerkeszthetlenek:

2009. április 1. 17:00
Amikor elkezdődik a megigért kiválasztás, a jók egyre jobbak, a gonoszok egyre elvetemültebbekké válnak, ha nem térnek le a BŰN széles útjáról.

2009. április 2. 9:00
... Ne azt nézzed, MIKOR, hanem azt Mennyien Maradunk?

2009. április 3. 6:15
... Az élet kegyelmi áldás

2009. április 5. 6:08
... keresd a jót, a gonoszt feledd el, Keresd a jót, a gonoszt fedd meg a nevemben.

2009.augusztus 11. 7:07
MIT GONDOLSZ, HÁNY EMBERNEK FOG FÉNYLENI AZ ARCA A NAGY FIGYELMEZTETÉS IDEJÉN? MEGTESZEL-E ÉRTE MINDENT?


"...Hogyan válhat az összes engesztelő közösség: az öröm, a remény és a szeretet megélőivé? Kiengesztelődésetek második évfordulóján néhány tanácsot adok nektek:..."
A SZŰZANYA ÜZENETE A VÁCI, A SOPRONI, A MOHÁCSI ÉS AZ EGÉSZ ENGESZTELŐ KÖZÖSSÉG RÉSZÉRE, KIENGESZTELŐDÉSETEK MÁSODIK ÉVFORDULÓJÁRA (VÁC, 2009 OKTÓBER 24.)

Szeretett engesztelő gyermekeim! Megköszönöm nektek a Szentháromság, Szent István Királyotok és az összes magyar szentek nevében, hogy évről-évre, áldozatok árán is találkoztok és megünnepelitek felejthetetlen kiengesztelődésetek évfordulóját.

Az elmúlt időben boldogan jelentettem be nektek a Szentháromság megbízásából, hogy Vác az öröm, Sopron a remény és Mohács a szeretet városává kell váljon. Ezeket a magasztos tulajdonságokat várja el a Szentháromság elsősorban az összes magyar engesztelő közösségtől.

Hogyan válhat az összes engesztelő közösség: az öröm, a remény és a szeretet megélőivé? Kiengesztelődésetek második évfordulóján néhány tanácsot adok nektek:

Úgy, ha tudatosítjátok, hogy Országotokat a Szentháromság megjelölte és lefoglalta Önmagának.

Úgy, ha minden vasárnapi és ünnepnapi szentmisén tudatosítjátok, a keresztrefeszített Jézus nemcsak János apostolt, hanem titeket is Rám bízott és engem meg Rátok. Azóta az Én Országom, Népem és Gyermekeim lettetek, Én pedig a ti Édesanyátok lettem.

Úgy, ha főpapjaitok és papjaitok Szent István királyotok lelkületével, minden évben, a nemzeti ünnepeteken, megismétlik a felajánlást és tudatosítják azt az egész nemzetben. Ez azért fontos a számotokra, mert a kapott rosszat nagyon nehezen felejtitek el, de a jót nagyon hamar.

Úgy, ha ti engesztelők, minden hónap elsőszombatján ünnepélyesen felajánljátok önmagatokat, családotokat, lelki közösségeteket az Én kezeim által a Szentháromságnak.

Úgy, ha életetek jelmondatává választjátok legalább az egyik szentírási kijelentést: „Örvendjetek az Úrban szüntelen!” „Reménykedjetek a reménytelenségben is!” „Arról ismernek meg titeket, hogy az Én tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt!”

Úgy, ha minden nap élitek a kiengesztelődést: Istennel, felebarátotokkal és önmagatokkal!

Úgy, ha életetek jelen helyzetét, Istennel élitek meg, tudva azt, „az Isten szeretőknek minden a javukra válik!”

Úgy, ha felszámoljátok magatokban az elégedetlenséget és megtanultok hálálkodni: egy darab kenyérért, egy pohár vízért, egy meleg ruháért,...

Úgy, ha megtanultok harcolni a Gonosszal, a bűneitekkel és vállaljátok az emberek részéről a rágalmakat és Isten részéről még a teljes elhagyatottságot is!

Úgy, ha megtanultok engesztelni: imával, böjttel, jócselekedettel, szenvedéssel!

Úgy, ha megtanultok engesztelni: értelmetekkel, érzelmeitekkel, akaratotokkal, fantáziátokkal, emlékezőtehetségetekkel, szívetekkel, vágyaitokkal,... úgy, hogy ezeket csak az Isten szolgálatára szentelitek.

Úgy, ha megtanultok napi 24 órás engesztelőkké válni! Ezt úgy tehetitek meg, ha az állandó öröm, a szeretet, a reménység, a béke, az Istenre való teljes ráhagyatkozás,... mindig ott él a szívetekben. Ha megtanultok így élve, engesztelni, akkor Isten kegyelme folyamatosan fog áradni a szívetekbe és általatok a családotokba és az egész világba.

A Szentháromság, Általam áld meg benneteket az igazi engesztelő hivatás kegyelmével!

2010. május 12. 11:38

Hamarosan, amit nem a szeretet épített leromboltatik.

2010. augusztus 11. 6:55

Az igazság ismerete félelemre képes, mivel a színtiszta meztelen valóság!

2010. október 22. 13:33
Szálljon magába minden lélek,
Szálljatok magatokba mindnyájan.

2012. január 16. 6:12
Uram irgalmazz! Krisztus kegyelmezz! Szentlélek védelmezz!


2018. szeptember .29-30 között volt Az Összes Szent Angyallal való szövetség kötés Leányfaluban. Előtte 2013. október 19-én Vácott, a hetedik kiengesztelési találkozón.

 

 

0.019 mp