A kereszt is szerepelt Isten tervében, amikor építettétek.


 

1986. augusztus 28.
„Drága gyermekek! Arra hívlak benneteket, hogy legyetek mindenben példakép mások számára, különösen az imában és a tanúságtételben. Drága gyermekek, nélkületek nem tudok segíteni a világnak. Azt akarom, hogy mindenben együttműködjetek velem, még a legkisebb dolgokban is. Ezért, drága gyermekek, segítsetek nekem azzal, hogy szívből imádkoztok, és teljesen átadjátok magatokat nekem. Így tudlak majd tanítani és vezetni titeket azon az úton, amelyet elkezdtem veletek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”




1985. augusztus 29.
„Drága gyermekek! Az imára hívlak benneteket, különösen most, amikor a sátán hasznot akar húzni szőlőtök terméséből. Imádkozzatok, hogy ne sikerüljön a terve. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”




1984. augusztus 30.
Ez az üzenet a Križevac hegyen épült keresztre vonatkozik, amelyet 1933-ban emeltek Krisztus halálának és feltámadásának 1900. évfordulójára.
„Drága gyermekek! A kereszt is szerepelt Isten tervében, amikor építettétek. Különösen ezekben a napokban menjetek fel a hegyre és imádkozzatok a kereszt előtt. Szükségünk van az imáitokra. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”



 

2007. szeptember 2.
„Drága gyermekek! Ezekben az időkben, Isten jeleinek az idején, ne féljetek, mert veletek vagyok. Isten hatalmas szeretete küld hozzátok, hogy az üdvösségre vezesselek benneteket. Adjátok nekem a böjt és ima által megtisztult, egyszerű szíveteket. Egyedül szívetek egyszerűségében van az üdvösségetek. Veletek leszek, és vezetlek benneteket. Köszönöm!”


2008. szeptember 2.
„Édesanyai szívemmel ma arra hívlak benneteket, akik összegyűltetek körülöttem, hogy szeressétek testvéreiteket. Gyermekeim, álljatok meg. Nézzetek testvéreitek szemébe, és lássátok meg benne Fiamat, Jézust. Ha örömöt láttok, örüljetek vele. Ha fájdalom van testvéred szemében, űzd el azt gyengédségeddel és jóságoddal, mert szeretet nélkül elveszettek vagytok. Egyedül a szeretet hatékony, és képes a csodákra. A szeretet létrehozza az egységet Fiammal, és szívem győzelmét. Ezért gyermekeim, szeressetek.”


2009. szeptember 2.
Drága Gyermekek! Édesanyai szívvel hívlak ma benneteket arra, hogy tanuljatok meg teljesen és feltétel nélkül megbocsátani. Igazságtalanságtól, árulástól és rágalmaktól szenvedtek, de ezáltal közelebb vagytok Istenhez és kedvesebbek számára. Gyermekeim, imádkozzatok a szeretet ajándékáért. Csak a szeretet bocsát meg mindent úgy, ahogy Fiam megbocsát, őt kövessétek. Közöttetek vagyok és imádkozom azért, hogy amikor megérkeztek Atyátok elé ezt mondhassátok: „Itt vagyok Atyám, Fiadat követtem, szerettem és szívből megbocsátottam, mert hittem a te ítéletedben, benned bíztam.” Köszönöm nektek!




 

A kereszt is szerepelt Isten tervében, amikor építettétek. hozzászólásai

Szólj hozzá

Mt 24, 2: „(Jézus) szólt hozzájuk: »Ugye, látjátok ezeket mind? Bizony, mondom nektek: Nem marad itt kő kövön, ami el ne pusztulna.«” És ehhez mondja az Úr: Ez nem csak Jeruzsálemre vonatkozott akkor, hanem most az egész világra. Hatalmas háború jön. Mentsétek el az írásokat, nyomtassatok ki mindent, ne várjatok vele! A napot és az órát nem tudhatjátok, de nagyon közel van.” 21-22: „Mert olyan nagy szorongattatás lesz akkor, amilyen még nem volt a világ kezdetétől mostanáig, és nem is lesz többé. Ha meg nem rövidítenék azokat a napokat, nem menekülne meg egyetlen élőlény sem; de a választottakért megrövidítik azokat a napokat.” 33: „közel van”



 

 

 

 

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

2022. május 2-a óta szerkeszthetlenek:

2009. április 1. 17:00
Amikor elkezdődik a megigért kiválasztás, a jók egyre jobbak, a gonoszok egyre elvetemültebbekké válnak, ha nem térnek le a BŰN széles útjáról.

2009. április 2. 9:00
... Ne azt nézzed, MIKOR, hanem azt Mennyien Maradunk?

2009. április 3. 6:15
... Az élet kegyelmi áldás

2009. április 5. 6:08
... keresd a jót, a gonoszt feledd el, Keresd a jót, a gonoszt fedd meg a nevemben.

2009.augusztus 11. 7:07
MIT GONDOLSZ, HÁNY EMBERNEK FOG FÉNYLENI AZ ARCA A NAGY FIGYELMEZTETÉS IDEJÉN? MEGTESZEL-E ÉRTE MINDENT?


"...Hogyan válhat az összes engesztelő közösség: az öröm, a remény és a szeretet megélőivé? Kiengesztelődésetek második évfordulóján néhány tanácsot adok nektek:..."
A SZŰZANYA ÜZENETE A VÁCI, A SOPRONI, A MOHÁCSI ÉS AZ EGÉSZ ENGESZTELŐ KÖZÖSSÉG RÉSZÉRE, KIENGESZTELŐDÉSETEK MÁSODIK ÉVFORDULÓJÁRA (VÁC, 2009 OKTÓBER 24.)

Szeretett engesztelő gyermekeim! Megköszönöm nektek a Szentháromság, Szent István Királyotok és az összes magyar szentek nevében, hogy évről-évre, áldozatok árán is találkoztok és megünnepelitek felejthetetlen kiengesztelődésetek évfordulóját.

Az elmúlt időben boldogan jelentettem be nektek a Szentháromság megbízásából, hogy Vác az öröm, Sopron a remény és Mohács a szeretet városává kell váljon. Ezeket a magasztos tulajdonságokat várja el a Szentháromság elsősorban az összes magyar engesztelő közösségtől.

Hogyan válhat az összes engesztelő közösség: az öröm, a remény és a szeretet megélőivé? Kiengesztelődésetek második évfordulóján néhány tanácsot adok nektek:

Úgy, ha tudatosítjátok, hogy Országotokat a Szentháromság megjelölte és lefoglalta Önmagának.

Úgy, ha minden vasárnapi és ünnepnapi szentmisén tudatosítjátok, a keresztrefeszített Jézus nemcsak János apostolt, hanem titeket is Rám bízott és engem meg Rátok. Azóta az Én Országom, Népem és Gyermekeim lettetek, Én pedig a ti Édesanyátok lettem.

Úgy, ha főpapjaitok és papjaitok Szent István királyotok lelkületével, minden évben, a nemzeti ünnepeteken, megismétlik a felajánlást és tudatosítják azt az egész nemzetben. Ez azért fontos a számotokra, mert a kapott rosszat nagyon nehezen felejtitek el, de a jót nagyon hamar.

Úgy, ha ti engesztelők, minden hónap elsőszombatján ünnepélyesen felajánljátok önmagatokat, családotokat, lelki közösségeteket az Én kezeim által a Szentháromságnak.

Úgy, ha életetek jelmondatává választjátok legalább az egyik szentírási kijelentést: „Örvendjetek az Úrban szüntelen!” „Reménykedjetek a reménytelenségben is!” „Arról ismernek meg titeket, hogy az Én tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt!”

Úgy, ha minden nap élitek a kiengesztelődést: Istennel, felebarátotokkal és önmagatokkal!

Úgy, ha életetek jelen helyzetét, Istennel élitek meg, tudva azt, „az Isten szeretőknek minden a javukra válik!”

Úgy, ha felszámoljátok magatokban az elégedetlenséget és megtanultok hálálkodni: egy darab kenyérért, egy pohár vízért, egy meleg ruháért,...

Úgy, ha megtanultok harcolni a Gonosszal, a bűneitekkel és vállaljátok az emberek részéről a rágalmakat és Isten részéről még a teljes elhagyatottságot is!

Úgy, ha megtanultok engesztelni: imával, böjttel, jócselekedettel, szenvedéssel!

Úgy, ha megtanultok engesztelni: értelmetekkel, érzelmeitekkel, akaratotokkal, fantáziátokkal, emlékezőtehetségetekkel, szívetekkel, vágyaitokkal,... úgy, hogy ezeket csak az Isten szolgálatára szentelitek.

Úgy, ha megtanultok napi 24 órás engesztelőkké válni! Ezt úgy tehetitek meg, ha az állandó öröm, a szeretet, a reménység, a béke, az Istenre való teljes ráhagyatkozás,... mindig ott él a szívetekben. Ha megtanultok így élve, engesztelni, akkor Isten kegyelme folyamatosan fog áradni a szívetekbe és általatok a családotokba és az egész világba.

A Szentháromság, Általam áld meg benneteket az igazi engesztelő hivatás kegyelmével!

2010. május 12. 11:38

Hamarosan, amit nem a szeretet épített leromboltatik.

2010. augusztus 11. 6:55

Az igazság ismerete félelemre képes, mivel a színtiszta meztelen valóság!

2010. október 22. 13:33
Szálljon magába minden lélek,
Szálljatok magatokba mindnyájan.

2012. január 16. 6:12
Uram irgalmazz! Krisztus kegyelmezz! Szentlélek védelmezz!


2018. szeptember .29-30 között volt Az Összes Szent Angyallal való szövetség kötés Leányfaluban. Előtte 2013. október 19-én Vácott, a hetedik kiengesztelési találkozón.

 

 

0.033 mp