A harcot csak az vívhatja meg sikeresen...
Aki mindezen borzalom közepette megőrzi hitét, az megerősödve kerül ki ebből a megpróbáltatásból. És akinek ezután nagy oka van arra, hogy hálát adjon Istennek, amiért ebben az időben élhet, és igaznak bizonyulhat. Erősnek, kitartónak a hitben szilárdnak kell maradnunk mindenáron. Nem szabad elfelejtenünk, hogy itt a földön a küzdő Egyház tagjai vagyunk. És mivel pásztorok és társak nélkül maradtunk, nekünk magunknak még nagyobb erőfeszítéssel kell harcolnunk.
Csakhogy ezt a harcot csak az vívhatja meg sikeresen, csak az tarthat ki sziklaszilárdan hite, azaz Isten mellett, aki világosan ismeri az összefüggéseket. Morris professzor írta: Akik előtt ismeretlenek „az ilyen fogalmak, mint teremtés, bűnbeesés, az emberiségre kimondott átok, bűn, megváltás stb., melyek a történelem legfontosabb és legalapvetőbb tényeihez tartoznak”, azok se a világot nem tudják megérteni, se a hitük, emberségük, üdvösség ellen dolgozó veszélyeket nem tudják felismerni. Ezért sok jószándékú, köztük hívő ember van, aki azért bukik el a tisztességért vívott harcban, mert nem látja át a történéseket, nem tudja, hogy valójában kik között és miért, kinek, minek az érdekében folyik a „háború”. Ezért sokan, ha nem is örömmel, de mégis elvesznek, mert azt hiszik az életben maradáshoz szükséges a világhoz való idomulás, és más kiút nem is létezik: úgy hiszik, hogy a mai ördögi világ valami kikerülhetetlen állomás, fejlődési fok az emberiség számára.
A megmaradáshoz tehát feltétlenül és pontosan tudni kell, hogy valójában mi zajlik körülöttünk; ismerni kell a felek céljait, ismerni kell a kockázatokat. Tudni kell, hogy üdvünk a tét, és hogy harcunkat egy tökéletesen a Sátán kezeibe került világban kell megvívnunk. És azt is tudni kell, hogy emberi erővel semmiképpen nem lehet már megszabadulni: Egyedül Isten könyörülhet meg rajtunk, Ő őrizhet és menthet meg bennünket, miután minden pásztort és társat elvett mellőlünk.
„Hogyan kell viselkedni a szenvedésben? Jób könyvének üzenete erre tanít bennünket: Az embernek ki kell tartania a hitben, akkor is, ha az értelme nem elégül ki [azaz nem ad elfogadható magyarázatot a történésekre]; mert Isten jó!” (Ilona Oertl: Die Passion Christi; Verlag Anton Schmid, 2003)

»Olyan fogalmak, mint teremtés, bűnbeesés, az emberiségre kimondott átok, bűn, megváltás stb., melyek a történelem legfontosabb és legalapvetőbb tényeihez tartoznak, említésre sem kerülnek.« … Holott aki ezeket a fogalmakat nem ismeri, az képtelen megérteni a történelmet, az emberi élet célját, egyáltalán bármit is.”
Az 1960-as évekig forgalomban volt katekizmusok általában ezzel a kérdéssel kezdődtek: „Mi végre vagyunk a világon? – Avégre vagyunk a világon, hogy Istent megismerjük, őt szeressük, neki szolgáljunk, és majdan örökké vele éljünk.” Ez a válasz világosan, félreérthetetlenül meghatározza az ember feladatát, célját, és ezzel azt is megmondja, hogy Isten miért teremtette a földet és rajta az embert. Vagyis Isten határozott, egyetlen és nagyon konkrét célból teremtett bennünket: Hogy Belőle kiindulva, az Ő segítségével újra eljussunk Hozzá.
A körülöttünk levő egész világot egyedül azért teremtette, hogy benne minden a mi tulajdonképpeni, egyetlen célunkhoz segítsen minket. Ahogy Loyolai Szent Ignác megfogalmazta: „Az ember arra van teremtve, hogy Istent, a mi Urunkat dicsérje, tisztelje és szolgáljon neki, és ezáltal lelkét üdvözítse. Minden egyéb a föld színén az emberért van teremtve, és azért, hogy segítse őt a cél elérésében, amire teremtve van.”
Vagyis az emberiség története nem más, mint az üdvtörténet: Isten mindent úgy rendez el, úgy hagy megtörténni, hogy az a legjobban megfeleljen annak, hogy az ember elérhesse célját, azaz Isten színről színre való látását. Emiatt kell az embernek a világi dolgokat megvetnie, és mindent végső céljának alávetnie. Ezért kell annak, aki a világ folyását meg akarja érteni, mindent felülről és e cél ismeretében néznie: És akkor belátja, hogy a dolgok e cél felől megítélve milyen gyakran néznek ki egészen másként, mint innen alulról nézve. (http://katolikus-honlap.hu/1801/krikir.htm)
